Egészségügyi miniszter: a járvány első hullámának második csúcsán van Románia

A koronavírus-fertőzöttek átlagéletkorának csökkenése figyelhető meg az utóbbi időben – jelentette ki szerdán az egészségügyi miniszter.

Nelu Tătaru úgy nyilatkozott, Románia a koronavírus-járvány első hullámának második csúcsán van, az elmúlt egy hét adatai alapján stabilizálódni látszik az új esetek száma. A tárcavezető ismét rámutatott, a járványhelyzet alakulása nem az egészségügyi rendszeren múlik elsősorban, csak a járványügyi intézkedések betartásával csökkenthető a vírus terjedése.

„Az elmúlt időszak adatai alapján a koronavírus-fertőzöttek átlagéletkorának csökkenése figyelhető meg, illetve nőtt a súlyos esetek száma a viszonylag fiatal fertőzöttek körében” – tette hozzá.

A miniszter arról is beszélt, hogy míg három héttel ezelőtt országszerte 840 intenzív terápiás ágy állt rendelkezésre a koronavírusos betegek számára, mára 1034-re nőtt ezek száma. Nelu Tătaru ugyanakkor kifejtette, a jelenlegi járványhelyzet nem teszi lehetővé az éttermek belső tereinek megnyitását, erre csak az új megbetegedések számának tartós csökkenése esetén kerülhet sor.  

(Címlapfotó forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?