Szatmár megye: iktatta jelölését Kereskényi Gábor és Pataki Csaba

Újrázni készül Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere és Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke. Jelölésüket mindketten jelentősen több  támogatói aláírással „felfegyverkezve” iktathatták, mint négy évvel ezelőtt.

Az RMDSZ szatmárnémeti polgármesterjelöltje és a város jelenlegi polgármestere, Kereskényi Gábor 8200 aláírással „nyomatékosított” jelentkezését iktatta a körzeti választási irodánál. „Szatmárnémeti az elmúlt évek legnagyobb fejlődési időszakát élte meg, s ez nem csak a polgármester és csapatának sikere, hanem közös siker, minden szatmárnémeti lakos sikere” – hangsúlyozta az eseményen az elöljáró.

Kereskényi elmondta, akik 2016-ban bíztak benne és a csapatában, tisztában voltak azzal, hogy a polgármesteri hivatal és a polgármester négy év alatt nem fogja tudni megoldani Szatmárnémeti minden problémáját. Arra viszont számítottak, hogy a polgármesteri hivatal jó irányba indul el, és a polgárok érdekeit szolgálja majd, a közpénzeket megfelelően kezelik, és nem pazarolják el.

„Megpróbáltam megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Sok kihívás volt, de ma már látható a változás. Mindezt nem egyedül értem el, hanem a kollégáimmal, a partnereinkkel és a szatmárnémeti polgárokkal együtt. Ezért köszönöm a támogatást mindenkinek! Nehéz időszak volt, de négy év munkája után emelt fővel állok: a munkát becsülettel elvégeztük! Mozgásba hoztuk a várost, ledolgoztuk a lemaradás egy részét, Szatmárnémeti fejlődik és egyre szebb lesz. Minden területen fejlesztettük a várost, nincs olyan része Szatmárnémetinek, ahol ne dolgoztunk volna” – fogalmazott a polgármester.

Nem hallgatta el azt sem, mandátuma átvételekor gödrökkel teli utak, zűrzavaros és korrupciós ügyek, városfejlesztési projektek nélkül átadott önkormányzat „üdvözölte”, hiszen egy szürke, problémákkal teli, de perspektíva nélküli várost örökölt. „Négy éven keresztül együtt fejlesztettük a várost, és ezt akarjuk folytatni Azok a szatmáriak, románok és a magyarok egyaránt, akik támogattak az aláírásukkal, mindannyian azt mondták: Csak így tovább Szatmárnémeti! Más jelöltekkel ellentétben mi eredményekkel büszkélkedhetünk. Városunk fejlődése egyértelmű, de a további eredményekhez idő és folytonosság szükséges” – jelentette ki.

Az RMDSZ polgármesterjelöltje olyan tanácsosi csapattal kezdene neki a következő négy évnek, amelynek tagjai között szép számmal vannak többmandátumos újrázók és abszolút újoncok is – valamennyien Kereskényi Gáborral együtt iktatták jelölésüket.

Folytatni akarják a megye fejlesztését

Pataki Csaba megyei tanácselnök és tanácselnökjelölt is meglepetést okozott a megyei választási irodában, ahová közel 18 200 támogató aláírással  „felfegyverkezve” érkezett, hogy iktassa az RMDSZ megyei tanácsosjelölti listáját, mely egy szakmailag, földrajzilag és tapasztalatilag is nagyon színes csapatot alkot.

„Köszönöm ezt a közel 18 200 támogató aláírást, amellyel a Szatmár megyei magyar, román, sváb, ukrán, roma és egyéb nemzetiségű lakos biztosított támogatásáról – és ami egyrészt megelőlegezett bizalom, másrészt igazolása annak, hogy jó az irány, jó a csapat és igény van a beindított fejlődés folytatására. Nem mellesleg ezt igazolja az is, hogy a támogatói aláírások száma most bő ezerrel volt több, mint négy évvel ezelőtt” – mondta az eseményen Pataki Csaba, aki Turos Lóránd szenátor, Erdei D. István és Magyar Lóránd képviselő, Kereskényi Gábor polgármester, Nagy Szabolcs megyemenedzser, Johann Leitner NDF megyei elnöke, valamint a megyei tanácsosjelöltek egy részének kíséretében érkezett a választási irodába.

A politikus elmondta, azért indul, mert van reális és kivitelezhető, hosszú távú jövőképe a megye fejlesztését illetően,  van ereje és akarata kivitelezni az elképzeléseit, amelyek megvalósításában hozzáértő és lelkiismeretes csapat áll mellette. Hozzátette, folytatni akarja azt a munkát, amit az előző négy évben elkezdett. Felidézte: négy évvel ezelőtt azt ígérte, hogy nemzetiségtől és pártszíntől függetlenül fog képviselni minden Szatmár megyei embert. Azt ígérte, hogy csapatával olyan Szatmár megyét épít, amelyet mindenki otthonának érezhet.

„A folyamat elindult, a fejlődés szemmel látható, de tudjuk jól: sok még a tennivaló, sok még a munka. Igaz, némiképp könnyebb helyzetben vagyunk, mint négy évvel ezelőtt, hiszen sok mindent elindítottunk már, sok minden startra készen áll, és ezt a munkát fogom folytatni, hogy Szatmár megye élhető, fejlődő otthona legyen mindnyájunknak!” — nyilatkozta az iktatást követően Pataki, kiemelve: a Német Demokrata Fórummal kötött megállapodás értelmében erős jelöltekkel gazdagodott a 40 nevet tartalmazó lista, a svábság küldötteivel.

Kapcsolódók

Kimaradt?