Iskolakezdés: helyesbítést adott ki az elnöki hivatal, Iohannis elnézést kért

Az elnöki hivatal csütörtökön helyesbítést adott ki a távoktatást a koronavírus-járvány idején szükségessé tevő fertőzöttségi szintet illetően, amelyről Klaus Iohannis államfő tévesen tájékoztatta a közvéleményt előző napi sajtóértekezletén.

Iohannis szerdán a szeptember 14-i iskolakezdés feltételeit ismertette és elmondta: a legtöbb településen megnyílnak az iskolák, de ahol a járványügyi helyzet ezt indokolttá teszi, ott távoktatás bevezetéséről dönthet a megyei vészhelyzeti bizottság.

Az iskolák megnyitásának feltételeiről az elnök akkor azt mondta: azokat a településeket tekintik biztonságosnak, ahol az utóbbi két hétben az ezer lakosra jutó napi megbetegedések átlaga egy alatt volt. Az elnöki hivatal csütörtöki közleménye szerint valójában nem két heti átlagról, hanem összegről van szó, vagyis nem az új fertőzöttek lakosságarányos utóbbi két heti átlagát, hanem az utolsó két hét alatt diagnosztizált fertőzések ezer lakosra jutó teljes számát veszik figyelembe.

Ha ez a mutató egy alatt van, akkor megnyitnak az iskolák, ha egy és három között, akkor a diákoknak csak egy része vehet részt személyesen a tanórákon, ha pedig 3 felett van, akkor minden az illető településen bezárnak (vagy ki sem nyitnak) az iskolák és online folytatják a tanévet.

A feltételrendszert a közegészségügyi hatóság szakértői dolgozták ki, de az egészségügyi minisztérium pontatlanul tájékoztatta róla az elnöki hivatalt. Klaus Iohannis államfő elnézést kér a hibás tájékoztatásért és az általa okozott esetleges félreértésekért - olvasható a közleményben.

Kapcsolódók

Kimaradt?