A BBC fogja népszerűsíteni Brassót és környékét hónapokon keresztül

Brassót és a környékét reklámozó, egyenként mintegy 30 másodperces négy filmet készített a helyi önkormányzat megbízásából Charlie Ottley brit újságíró. A BBC World csatornának köszönhetően rövidesen a tengerentúlon is sugározott kisfilmektől a környék eddig sem szerény turizmusának erősödését remélik.

A Brassót reklámozó felvételeket három hónapon át sugározza a brit közszolgálati hálózat csatornája, amelynek egyébként az egész világon elérhető a műsora. Charlie Ottley már négy évvel ezelőtt is készített egy 47 perces, a környéket bemutató dokumentumfilmet Wild Carpathia címmel, amelynek köszönhetően megkétszereződött a Brassóba és környékére látogató turisták száma.

A közelmúltban készült új kisfilmek egyébként nemcsak a BBC Worldon, hanem több romániai kereskedelmi tévétársaság műsoraiban is képernyőre kerülnek augusztus második felétől, vagy legkésőbb szeptembertől. A filmeknek elkészült ugyanis az angol és a román nyelvű változata is.

A legnagyobb jelentősége mégis annak van, hogy a nemzetközi promotálásnak köszönhetően Brassó és környéke ismertté válik a tengerentúlon – tudtuk meg Toró Tamástól, Brassó Polgármesteri Hivatala kulturális bizottságának elnökétől, RMDSZ-es városi tanácsostól.

„A kisfilmekre azért is vagyunk büszkék, mert azok finanszírozását a brassói vendéglátó-ipari vállalkozók állták. Ez úgy történhetett meg, hogy egy városi tanácshatározat értelmében a vendéglátósok minden egyes turista után egy lejt befizettek a város kasszájába. Ez a kezdeményezés még mindig tart, tehát a pénz folyamatosan gyűl, és majd a végén, szeptemberben kapunk pontos képet arról, hogy mennyibe került valójában ez a projekt” – fejtette ki az önkormányzati képviselő.

Hangsúlyozta: a kisfilmeknek köszönhetően nemcsak Brassó és környéke, a Barcaság kerül még jobban a turisták látószögébe, hanem azok a vidékek is, amelyeken a brassói repülőtér – már nem sokáig tartó – hiányában átutaznak a vendégek, hogy eljussanak ide.

 

„Nem csoda, hogy ennyire reklámozzuk magunkat, hiszen turisztikai szempontból Brassó ma már piacvezető Romániában. Az ország központi régiójában található összes többi városnak nem volt annyi látogatója tavaly, mint Brassónak egymagában, tehát bátran kijelenthetjük, hogy Brassó Erdély és akár Románia turisztikai motorja. Tavaly szeptemberig 1,5 millió vendég fordult meg a városban, míg év végére ez a szám megközelítette a kétmilliót” – mutatott rá Toró Tamás.

Hozzátette, hogy a most induló kampányból remélhetőleg Székelyföld egy része is profitál, hiszen a Szászfölddel szomszédos vidékek könnyen elérhetőek Brassóból. Az önkormányzati képviselő meglátása szerint ebben az esetben a magyar–magyar üzleti szférára helyeződik a hangsúly, hiszen a brassói magyar és a székelyföldi vállalkozók közötti kapcsolatteremtésnek, együttműködésnek ez jó táptalaja lehetne. A kisfilmek egyébként külön hangsúlyozzák Brassó multikulturalitását.

Toró Tamás elmondása szerint Brassó abban a szerencsés helyzetben van, hogy mind a négy évszakban tud látnivalót, kikapcsolódási lehetőséget kínálni a turistáknak, hiszen nyáron, tavasszal és ősszel számos programmal jelentkezik, az épített örökség, valamint a természeti látnivalók mindig elérhetőek. Télen pedig a közelben működő síközpont csalogatja a látogatókat.

A márciusban kezdődött koronavírus-járvány következtében ugyan Brassóban is megcsappant a forgalom, de az elmúlt hetekben újra beindult a turizmus, sőt augusztus első hétvégéjén a város központjában található több mint száz étterem, valamint a szálláshelyek is majdnem mind telt házzal működtek.

(Címlapkép forrása: Orasul Brasov - Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?