Jogi úton venne elégtételt a székelyudvarhelyi kórházmenedzser

Bíróságon venne elégtételt a május elején az uh.ro hírportálon megjelent cikkben leírtak miatt Lukács Antal, a székelyudvarhelyi városi kórház igazgatója. 

A közvélemény félretájékoztatásával, valótlan tények állításával, alaptalan vádaskodással, illetve a személyét és az általa vezetett intézményt érintő hírnévrontással vádolja a cikk íróját Lukács Antal kórházmenedzser. Úgy tudjuk, a jogi keresetben mások is érintettek, ha ez igaz, vélhetően azokról lehet szó, akik a Jakab Attila városmenedzser által vezetett válságstáb nevében nyilatkoztak a hírportálnak. 

Lukács Antallal megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot, július 21-én telefonon, a kórház titkárságán keresztül próbáltuk elérni őt, ahol azt válaszolták, hogy az intézmény e-mail-címére küldjük el kérdéseinket. A levelet még aznap elküldtük, de még nem kaptunk választ. Amint újabb információkhoz jutunk, a témára visszatérünk.

Mint arról beszámoltunk, májusban egymásnak esett a városi kórház vezetője és a polgármesteri hivatalban felállított helyi válságkezelő csoport: utóbbi testület a kórház menedzserének kommunikációját és viselkedését kifogásolta, amire ráerősített a város polgármestere is, a kórházmenedzser szerint viszont a jelenlegi városvezetés támadásainak politikai indítéka van. 

(Címlapfotó forrása: udvarhelyinfo)

Kapcsolódók

Kimaradt?