Orvos nélkül maradhat a gyergyószentmiklósi sürgősségi kórház

Nehéz helyzetbe került a gyergyószentmiklósi sürgősségi ellátás, orvos nélkül maradhat, csupán asszisztensek fogadják majd a beérkező betegeket – írja a Székelyhon. Kiöregedett a sürgősségen ügyeletet teljesítő orvosok kara, ketten vannak, akik hetven év fölöttiként a biztosítópénztártól már nem kaphatnak javadalmazást munkájukért – mondta el Ferenczy István igazgató. Gyergyószentmiklóson nincs sürgősségi osztály, hiszen annak az a feltétele, hogy sürgősségi szakorvost alkalmazzanak. Keresnek ilyen személyt, ám legalább öt hónapba telik, amíg szakorvos töltheti be az üres helyet, és az osztály fenntartásához anyagi alap kérhető a minisztériumtól.

Átmeneti megoldásnak azt találta a kórház, hogy háziorvosok bevonásával oldja meg az ügyeletet. Az igazgató úgy véli, legalább 8-10 háziorvos kellene vállalja a sürgősségi ügyeletet az átmeneti időszakra, amíg sürgősségi szakorvost találnak. Ha nem sikerül ebben megegyezni, asszisztens fogadja majd a betegeket, de az is megtörténhet, hogy más vidékről, például Maroshévízről kell idehívni ügyeletezőket.

A megbeszélések alapján kedden kell választ adjanak a családorvosok, ettől függ, hogy jövő hónapban ki fogadja a sürgősségi ellátást igénylő betegeket Gyergyószentmiklóson.

Kimaradt?