Japánban nyugszik Jézus Krisztus egy ottani település állítása szerint

Egy mindössze 2800 lelkes japán falu azt állítja, hogy ott nyugszik Jézus Krisztus, aki a helyi monda szerint megmenekült a keresztre feszítés elől és a szigetországban lelt menedéket.

Az észak-japán Aomori prefektúrában található Singó településen díszes, kereszttel ellátott sírhely és külön múzeum állít emléket a keresztény vallásalapítónak. A múzeumban bemutatott monda azt állítja: Krisztus helyett valójában öccsét feszítették keresztre, ő pedig Japánba vándorolt, ahol boldogan élt, míg 106 - egyes helyi lakosok szerint 118 - évesen meg nem halt - írta a JapanToday hírportál.

A történetet az állítólag 1500 éves Takenoucsi tekercsek nevű dokumentum írja le, amely többek között azt is állítja, hogy az emberi faj az űrből érkezett a Földre, valamint Atlantisz rejtélyére is megoldást kínál. A tekercsek szerint Jézus először 21 és 33 éves kora között járt Japánban, a Bibliában nem említett öccse keresztre feszítését követően pedig Szibériába menekült, onnan érkezett Singóba, ahol megházasodott és három gyermeke született.

Ugyanakkor a monda azt nem válaszolja meg, hogy ha Jézus Japánba menekült, valójában ki volt az, aki keresztre feszítését követően feltámadt. Ahogy az sem derül ki, hogy ha Krisztus több mint 60 évet élt Singóban, akkor hogyan fordulhat elő, hogy egyetlen keresztény lakosa sincs a településnek.

Bármennyire is bizarr a történet, a helyiek minden év június elején "Krisztus-fesztivált" tartanak, azonban nem a keresztény, hanem a sintó vallási hagyományok szerint. Krisztus állítólagos sírhelyénél a helyi sintó pap mond imádságot, majd egy szentelt faágat ajándékoz az isteneknek, végül pedig a régió táncával emlékeznek meg Jézusról. A vallásalapító sírhelye mellett egy másik is található, amely Iszuruki nevű állítólagos öccsének egy fülét és Szűz Mária egy hajfonatát tartalmazza.

A fesztivált 2004-ben Izrael tokiói nagykövete is megtekintette, aki a jeruzsálemi városfal egy darabját ajándékozta a helyieknek.

A legenda történészek szerint 1935-ig vezethető vissza, amikor egy Takenoucsi Kijomaro nevű sintóista szektaalapító Singóban vélte megtalálni a családja által őrzött tekercseken jelzett sírhelyet. Az említett helyre egyébként valójában parasztokat temettek a középkor során.

"A monda a turisztikai szektorunk központi eleme. Ha nem hiszi el, nem lesz megmentve" - mondták helyiek a Japan Times napilapnak.

Singó turisztikai ipara amúgy sem panaszkodhat, hiszen a falu bővelkedik a nem mindennapi dolgokban: Krisztus sírja mellett egy "szent piramis" is található ott, míg egy helyi fokhagymás jégkrém-különlegesség állítólag Drakula elriasztására is alkalmas.

Kimaradt?