Koronavírus Romániában: ezt tanácsolja az embereknek Ludovic Orban kormányfő

Ludovic Orban miniszterelnök azt javasolta a lakosságnak, hogy addig is, amíg a kormány elfogadja a koronavírusos fertőzöttek kötelező kórházi beutalását szabályozó törvénytervezetet, az emberek a "magától értetődő szabályokat", ne pedig az alkotmánybíróság döntését tartsák szem előtt.

 

 

A Digi24-nek adott nyilatkozatában Orban kifejtette: az alkotmánybíróság döntésének egyik következménye, hogy a pácienseket kérésre ki kell engedni a kórházból, a másik pedig az, hogy nem lehet karanténba vagy lakhelyi elkülönítésre kényszeríteni senkit. "Például ha egy páciens el akarja hagyni a kórházat, az alkotmánybírósági döntés Hivatalos Közlönyben való megjelenése után nem állíthatjuk meg, és nem is kényszeríthetjük lakhelyi elkülönülésre. Tehát az alkotmánybíróság úgy határozott, hogy egy COVID-19-cel fertőzött személy szabadon közlekedhet, mindenféle korlátozás nélkül, a hatóságoknak nincs lehetőségük olyan intézkedések foganatosítására, amelyek minden európai országban elfogadottak" - fejtegette a kormányfő.

Hozzátette: kabinetje már dolgozik az erre vonatkozó törvénytervezeten, addig is azonban azt javasolja a lakosságnak, hogy kövessék a szabályokat. "Minden állampolgárral szemben az a kérésem és javaslatom, hogy ne vegye figyelembe az alkotmánybíróság döntését, cselekedjen felelősségteljesen, ahogy eddig is tette, a magától értetődő szabályokat követve" - nyomatékosította Ludovic Orban.

Nem ért még véget a járvány első hulláma

A kormányfő szerint a koronavírus-járvány első hulláma nem ért véget, csak a hatóságok által hozott intézkedéseknek köszönhetően sikerült ellaposítani a járványgörbét.

Mint elmondta, a válság kezdetén Romániában még sem védőruházatot, sem maszkokat, sem védőkesztyűket, sem fertőtlenítőszereket nem gyártottak, mára azonban mindezeket országon belül állítják már elő. Kifejtette, továbbra is keveset tudunk erről a vírusról, így a járvány alakulását sem lehet megjósolni. "Mit tettünk mi? Ellaposítottuk a járványgörbét, ezt tettük minden intézkedéssel, amit meghoztunk, figyelembe véve a más országoknál megtapasztalt hatalmas kockázatokat" - mondta Orban.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) szombat déli összesítése szerint az elmúlt 24 órában 416 új fertőzést igazoltak Romániában, a nyilvántartott fertőzöttek száma 28 582-re emelkedett. Összesen 23 új halálesetet jelentettek, ezzel az áldozatok száma 1731-re nőtt. A gyógyultak száma 19 854, így az aktív fertőzöttek száma 6997-re nőtt a pénteki 6913-hoz képest. Jelenleg 223 beteget ápolnak intenzív osztályon.

A miniszterelnök hozzátette: céljuk az, hogy ne kelljen visszatérni a korlátozásokhoz. Ehhez azonban az emberek felelősségteljes magatartására, szabálykövetésére van szükség, mert a hatóságok "őszintén szólva nem tudnak minden egyes teraszt és intézményt ellenőrizni".

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?