Vasile Blaga: az RMDSZ lojális partner
A Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke, Vasile Blaga az RMDSZ szombati tisztújító kongresszusán mondott beszédében emlékeztetett arra, hogy pártja kormányon és ellenzékben is kiválóan együttműködött a magyar érdekvédelmi szövetséggel. „Az RMDSZ lojális szervezet, amely soha nem hagyja cserben a partnereit” – jelentette ki. Szavait nagy taps fogadta.
Még nagyobb tapsot aratott Blagának az a kijelentése, hogy a PDL álláspontja szerint az ország közigazgatási átszervezésekor, a régiók kialakításakor figyelembe kell venni a történelmi, kulturális és földrajzi kritériumokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy e kritériumok tiszteletben tartását egy uniós direktíva is megköveteli. „Ha ezeket nem vesszük figyelembe, akkor a fejlődésbeli különbségek csak növekedni fognak az egyes térségek között” – mondta Blaga, majd sok sikert kívánt a kongresszusnak.