FRISSÍTVE – Álmukban zúdult az ár Nagyenyed lakóira

FRISSÍTVE: Az elmúlt napok kiadós esőzései miatt kilépett a medréből az Enyed-patak, és a keddre virradó éjjel elöntötte Nagyenyed utcáinak egy részét. A tajtékzó víz házakat, pincéket árasztott el. FRISSÍTÉS: Irdatlan mennyiségű szemetet hozott a víz a hegyekből.

Az ár pillanatnyilag levonult az utcákról, de mivel szerda délutáni vörös riasztás van érvényben, attól tartanak, hogy újabb csapadék érkezik, ami miatt ismét kiönthet a patak – mondta a Maszolnak aggódva Lőrincz Helga, Nagyenyed RMDSZ-es alpolgármestere.

Az elöljáró szerint még nem összesítették a károkat, egyelőre a hordalék eltakarítása és a kármentés folyik. A hatóságok a hidak környékét teszik rendbe, ahol a víz által hozott hordalék – fatörzsek, gallyak, hulladékok – gátakat képeztek, és azokat megpróbálják felszámolni, hogy akadálytalanul elfolyjon a víz – magyarázta. „A lakosok meg a portájukon tesznek rendet, utána fogjuk összesíteni a károkat” – jegyezte meg.

Lőrincz Helga elmondása szerint álmukban érte az enyedieket az áradás, hajnali négy óra felé ébredtek az emberek a portákra betóduló tajtékok robajára. Egy családot ki kellett lakoltatni, kilenc hónapos kisbabájukat kórházba szállították; szintén kórházi ellátásra szorult egy korosabb hölgy, aki menekülés közben egy üvegcseréppel megvágta a kezét – szerencsése egyik sem súlyos sérülés, és rajtuk kívül mást nem kellett ellátni.

Nagyenyed 2020 június 23. Aiud 23 iunie 2020. No comment...

Közzétette: Takács Pince Pivnita – 2020. június 22., hétfő

Az Enyed-patak ritkán veszélyezteti a Fehér megyei várost, legutóbb 2005-ben öntött ki – mondta Lőrincz Helga, aki szerint a helyi közszolgáltatásokban – ivóvíz- és áramellátásban – nem okozott fennakadást a természeti katasztrófa, viszont a vasúti közlekedést felfüggesztették, mert a településen kívül a víz kimosta a töltést a sínek alól.

Egy helyi forrásunk szerint a központban és az enyedi piac környékén jelenleg is nagy a sár az utcákon.

Vonatpótló buszok

A nagyenyedi peronokat ellepő víz miatt is leállították a vonatokat a Tövis–Székelykocsárd útvonalon – tájékoztatott Oana Brânzan, a Román Vasúttársaság (CFR) szóvivője. „A síneket és öt vasúti váltót elöntő víz miatt jelenleg a vasúti közlekedés nem biztonságos az illető szakaszon” – mondta. A szóvivő szerint a Brassó megyei területi vasútigazgatóság jelenleg buszokkal biztosítja az R 3083, IR 1835,IR 1836, R 2441 és R 2442 jelzésű vonatok utasainak szállítását a Tövis–Nagyenyed–Székelykocsárd útvonalon.

Irdatlan mennyiségű a szemét

Egy a Facebookon közzétett videó szerint az enyedi vasúti hidat óriási mennyiségű hulladéktól kell megszabadítani. A szemetet – főleg pillepalackokat – a kiáradt patak mosta le a hegyek közül, és a hídlábnál gátat képezett a víz számára.

Se lucreza la podul CFR Aiud.

Közzétette: Moga Marius – 2020. június 23., kedd

 

Kapcsolódók

Kimaradt?