Nép Ügyvédje: nem feltétlen kell kórházba utalni a tünetmentes koronavírus-fertőzötteket

A Nép Ügyvédje egy ajánlást fogalmazott meg csütörtökön az egészségügyi miniszternek, hogy vizsgálja felül azt a döntését, amely szerint a tünetmentes koronavírus-fertőzötteket kötelező módon kórházba kell utalni.

A Nép Ügyvédje hivatalból indított kivizsgálást, miután brassói irodája jelezte, hogy ezzel kapcsolatos tudósítások jelentek meg a helyi lapokban. A Nép Ügyvédje szerint az egészségügyi minisztérium túllépi hatáskörét, amennyiben korlátozza az állampolgárok egyéni szabadsághoz való alapjogát, ami a parlament kizárólagos hatásköre.

A Nép Ügyvédje szerint Románián kívül egyetlen Uniós ország sem rendelte el a szükségállapot vagy a veszélyhelyzet alatt a tünetmentes személyek köztelező kórházba utalását. A Nép Ügyvédje felhívja a figyelmet, hogy a hazai és a nemzetközi jogszabályok értelmében egészségügyi beavatkozást csak azt követően lehet eszközölni, hogy az érintett személy a helyzet ismeretének birtokában szabad beleegyezését adta, és a páciens saját felelősségére bármikor elutasíthat egy beavatkozást. 

banner_PHgZWe9E_300x250.1a.jpg
banner_rnKkdqx4_970x250.5.jpg
banner_aMiI3tVq_728x90.5b.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?