FRISSÍTVE - Harminc év után először fordul elő: idén elmarad Tusványos

FRISSÍTVE: A koronavírus-járvány miatt idén nem tartják meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort Tusnádfürdőn – erősítette meg kedden a Maszolnak Tusványos politikai programfelelőse, Sándor Krisztina.

A rendezvénysorozat erdélyi szervezőjét annak kapcsán kerestük meg, hogy a Hír TV saját értesüléseire hivatkozva a tábor idei elmaradásáról számolt be. „A járványügyi helyzetre való tekintettel, sajnos idén elmarad sokunk kedvenc nyári közéleti eseménye. Ezt hamarosan hivatalos közleményben is megerősítjük” – nyilatkozta portálunknak Sándor Krisztina.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, azaz Tusványost, mára már a Kárpát-medencei magyarság nagyszabású szellemi műhelyeként tartják nyilván. Eredeti szándéka szerint a határon átnyúló együttműködést, a román-magyar párbeszédet és a kulturált magyar-magyar politikai eszmecserét tűzte ki célul. Ellenzéki kritikák szerint az elmúlt években egyre inkább a budapesti kormány tagjai és a Fidesz szellemi holdudvarának képviselői fejtik ki a táborban a gondolataikat.

1989 óta minden év júliusának második felében megrendezik, eleinte Bálványosfürdőn, később Tusnádfürdőn, ezek összevonásából kapta közismert Tusványos nevét. A táborban a közéleti témák mellett a kikapcsolódásra és a szórakozásra is van lehetőség, amiről a népművészeti, sport- vagy zenés-filmes sátrak, valamint a magyarországi és erdélyi magyar együttesek esti koncertjei gondoskodnak.

Tusványos rendezvényeiről a Maszol évente részletesen tudósított. A 30 éves táborról készült tavalyi képriportunkat itt tekintheti meg.

FRISSÍTÉS: Tusványos szervezőcsapata kedd este közleményt adott ki, amelyben azt írják: "miután a koronavírus-járvány még nem ért véget és mindannyiunk számára az óvatosság, valamint a megelőzés a legfontosabb, 1990 óta idén először nem szervezzük meg Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort."

A szervezők közölték: a rendezvén  szellemiségével nem lenne összeegyeztethető annak bizonyos korlátok és keretek közé szorítása, ezért a 31. Tusványost a szokott időben, de egy évvel később rendezzük meg.  A 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor új időpontja: 2021. július 20-25. 

Kapcsolódók

Kimaradt?