Szeptember 27-én tarthatják meg a helyhatósági választásokat

Szeptember 27-én rendezhetik meg a koronavírus-járvány miatt elhalasztott önkormányzati választásokat – a Mediafax hírügynökség értesülése szerint erről elvi egyezség jött létre a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) között.

A két nagy párt csütörtökön közösen terjesztett be törvénytervezetet arról, hogy november elsejéig hosszabbítanák meg a polgármesterek és önkormányzati képviselők júniusban lejáró mandátumát. A jogszabály tervezete szerint a helyhatósági választások időpontjáról a parlamentnek kell majd sarkalatos törvénnyel döntenie legalább 60 nappal a voksolás előtt.

A parlamentnek és államfőnek még tíz nap áll rendelkezésére, hogy felszámolja azt a joghézagot, amely az alkotmánybíróság múlt heti döntése nyomán keletkezett. A taláros testület alaptörvénybe ütközőnek minősítette, és hatályon kívül helyezte azokat a jogszabályokat, amelyekkel a kormány, illetve a parlament a koronavírus-járvány miatt meghosszabbította az önkormányzati tisztségviselők június 21-én lejáró mandátumát.

Azzal minden párt egyetértett, hogy a járvány miatt el kell halasztani a választásokat, de vita alakult ki arról, hogy mennyivel. A PSD azt akarta elérni, hogy ne a kormány, hanem a parlament dönthessen az elhalasztott önkormányzati választások időpontjáról. Eddig úgy tűnt, hogy az ellenzéki PSD minél későbbi, a népszerűtlen kormányzati intézkedések miatt leszálló ágba került PNL pedig minél korábbi időpontban érdekelt. Sajtóértesülések szerint most már a PSD is hajlandó elfogadni a korábbi, szeptemberi dátumot.

A szociáldemokraták egy része az év végén esedékes parlamenti választásokig akarta kitolni az önkormányzati voksolást is, hogy a párt – újraválasztásukban érdekelt – polgármestereinek mozgósító erejét a parlamenti helyekért folytatott küzdelemben is kamatoztassák. Az Adevărul című liberális lap értesülése szerint velük szemben – a koronavírus-járvány idején több kezdeményezéssel reflektorfénybe került – Gabriela Firea bukaresti főpolgármester álláspontja kerekedett felül, aki mostani médiaszerepléseit minél hamarabb szeretné szavazatokra váltani.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?