Kerékpártúrát tervez a Pro Biciclo Urbo a római limesen

Kerékpártúrát szervez június 1-én a Maros Megyei Múzeum közösen a Pro Biciclo Urbo, a Marosszéki Közösségi Alapítvány, az Easy Rider és az Eco Target szervezetekkel közösen. A túra a Római Limes Útvonal projekt részét képezi, célállomása Mikháza, ahol a múzeum munkatársai ismertetik az ásatások helyszínét, azok eredményeit, bemutatót tartanak a Római Birodalom egykori erődített védelmi vonalának jelentőségéről, valamint arról a tervről, hogy az UNESCO Világörökség részévé nyilvánítsák ennek az erdélyi szakaszát is.

Minderről Ötvös Koppány régész, a múzeum munkatársa számolt be a szerdai sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy a 2012-ben indult Római Limes Útvonal projekt keretében eddig három táborhelyen, Marosvécsen, Mikházán és Sóváradon végeztek kutatásokat, valamint négy őrtorony létezéséről győződtek meg, amelyek – Libánfalva, Alsóköhér és Nyárádremete – a védővonal részét képezték.

Az újságíróknak Kulcsár Béla, a Pro Biciclo Urbo vezetője elmondta, bárki résztvehet a túrán, aki tud biciklizni és akinek műszakilag jó állapotú biciklije van. Az útvonal, mintegy 35 kilométer oda és ugyanannyi vissza, Marosvásárhely – Jedd – Nyárádszereda – Csíkfalva – Mikháza – Iszló – Székelykál – Nagyernye – Marosszentgyörgy – Marosvásárhely. A túra nehézségi fokozata könnyű, az odautat hozzávetőlegesen három óra alatt teszik meg, pihenőkkel, megállókkal.

Gál Sándor, a Marosszéki Közösségi Alapítvány vezetője, arról beszélt, hogy az általa képviselt szervezet eddig a főtéri biciklizésért küzdött, a június 1-i túrát a kerékpározás bépszerűsítésére jó lehetőségnek tartja. Gáspár Botond, az Eco Target részéről elmondta, hogy hasonló túrákat már szerveztek.

A túráról további részletek a Római Limes Útvonal facebook-oldalán, illetve a www.limesdacicus.ro honlapon olvashatók.

Kimaradt?