Felkészültek: jövő héttől várják vissza végzőseiket az iskolák

Fertőtlenítőszer-adagolókkal, tájékoztató táblákkal, távolságtartást jelző ragasztószalagokkal, fertőtlenítőszerrel ellátott szőnyegekkel, a közegészségügyi szabályoknak megfelelően berendezett osztálytermekkel várják vissza keddtől a képességvizsga és érettségi előtt álló tanulókat a romániai iskolák. Június 2. és 12. között vizsgafelkészítőket tartanak, amelyeken azonban nem kötelező a jelenlét. Azok, akik nem vesznek részt, például online felkészítőkön folytathatják a gyakorlást. Székelyföldi és kolozsvári iskoláknál érdeklődtünk arról, hogyan sikerült a szükséges óvintézkedéseknek eleget tenniük, mekkora részvételre számítanak. Kiderült, vannak tanintézmények, amelyek kizárólag online folytatják a tanulást, de van olyan is, ahol száz százalékos jelenlétre számítanak a felkészítő foglalkozásokon. 

Magas lesz a részvétel a Kájoniban

Online kérdőív segítségével mérte fel a 109 végzős tanulója érettségi felkészítőkön való részvételi igényét a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola vezetősége – mondta el érdeklődésünkre Sükösd Annamária igazgató. A tanulók arról is nyilatkozhattak, hogy milyen tantárgyakból szeretnének felkészítőkön részt venni, és kivétel nélkül pozitív visszajelzést adtak, tehát június 2-ától részt fognak venni az iskolai foglalkozásokon. 

„A három magyar tannyelvű végzős osztályunk számára 4 órás felkészítő programot állítottunk össze a négy érettségi tantárgyból. Reggel 9 órától 13 óráig fogjuk tartani a foglalkozásokat, az osztályok 10 perces eltolásokkal 50 perces órákon fognak részt venni. Az előírásoknak megfelelően a különböző csoportok különböző időpontokban mennek ki szünetre” – részletezte az igazgató.

Az osztályok berendezése során figyelembe vették a járványügyi előírásokat, ennek megfelelően alakították ki az ülésrendeket. Az osztálytermeket kézfertőtlenítő-adagolókkal látták el a csíkszeredai önkormányzat segítségével, míg Hargita Megye Tanácsa egyszerhasználatos védőmaszkokat adott az intézménynek – sorolta a konkrét intézkedéseket Sükösd Annamária. Szintén a városi önkormányzat biztosította az iskola számára a kötelező testhőmérséklet ellenőrzésre szolgáló eszközöket. 

„A procedúra előírásainak értelmében a főkapunál és az iskola bejárati ajtójánál is lázat fogunk mérni. A beléptetés helyszínén fertőtlenítőszerrel átitatott szőnyegeket, valamint kézfertőtlenítő-adagolókat helyeztünk el, a mellékhelyiségeket is elláttuk minden szükséges eszközzel” – mondta el az intézményvezető. Ezen kívül a folyosókon is több fertőtlenítőszer-adagolót helyeztek el és töltöttek fel, valamint május 26-án egy szakcéggel elvégeztették az iskola épületének teljes fertőtlenítését. 

„A folyosókon kijelöltük a közlekedési irányokat, különválasztottuk a be- és kijárást: a diákbejárón lehet majd bejönni az épületbe, a diákok lépcsőfeljáróján tudnak majd feljutni az emeletre, és a tanári lépcsőt használva a hátsó kijáraton történik majd az épület elhagyása” – sorolta Sükösd Annamária. Az igazgató arról is beszámolt, hogy az iskola épületében kialakítottak 3 elkülönítő helyiséget azok számára, akik a felkészítők ideje alatt rosszul érzik magukat, hogy őket külön lehessen választani a többi tanulótól. Szünetekben kötelező módon fertőtleníteni fogják a kilincseket és a padokat, valamint szellőztetnek az osztálytermekben.

Többségében 30 fős osztályok érintettek a Kájoniban, így azokat három-három csoportra osztották. A kijelölt osztálytermek ajtóira kitették a csoportok-, illetve a felkészítő tanárok órarendjét, a csengetési rendet. A csoportok beosztása, névsora is az ajtókon található, ezen kívül a padok fel vannak címkézve, hogy mindenki a számára kijelölt helyen üljön végig a felkészítő foglalkozások ideje alatt. A termekben elhelyezték a közegészségügyi szabályokkal kapcsolatos ábrákat is (kézmosás, távolságtartás stb.), ugyanígy az iskolaudvaron, folyosókon is felragasztották a távolságtartás betartására figyelmeztető szalagokat – mondta el a Kájoni János Szakközépiskola igazgatója, Sükösd Annamária.

Csaknem mindenki él a lehetőséggel a Márton Áronban

Pozitív visszajelzéseket kapott a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium is a végzős diákok érettségi felkészítőkön való részvételével kapcsolatosan. Varga László, az intézmény igazgatója a Maszol érdeklődésére elmondta: az iskola 167 végzőse közül mindössze hárman nyilatkoztak úgy, hogy nem fognak részt venni ezeken az alkalmakon. Az igazgató szerint meglepő, hogy csaknem mindenki igénybe veszi az iskola által szervezett felkészítő foglalkozásokat. 

„A felkészülés az előírásoknak megfelelően történt. Pénteken volt egy ellenőrzés a tanfelügyelőség részéről, és mindent rendben találtak. Kedden kezdődhetnek a felkészítők iskolánkban, amelyre külön órarendet állítottunk össze a pedagógusok és a diákok részére. Minden egészségügyi előírást be fogunk tartani” – fogalmazott Varga László.

Sokan kockázatosnak tartják a részvételt a Báthoryban

A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum igazgatója, Timár Ágnes elmondta, minden óvintézkedést betartanak, amit a törvény előír. Mivel a vizsgajelenlétet illetően szigorú a követelményrendszer, a legtöbb nyolcadik és tizenkettedik osztályos diák szülője úgy döntött, továbbra is az online vizsgafelkészítőket választja gyermekének, ugyanis nem merték kockáztatni, hogy a felkészítők miatt betegedjenek meg a tanulók, és ezért maradjanak el a nagy megmérettetéstől, tudtuk meg.

Ezért körülbelül 13 diák jelentkezett a jövő héten kezdődő felkészítőkre: a tizenkettedik osztályosok közül egyetlen diák, a nyolcadikosok közül pedig tizenketten fognak részt venni a gyakorlatozáson. Timár Ágnes igazgató elmondása szerint a megfázási tüneteket mutató vagy a lázas tanulókat kötelesek hazaküldeni az érettségi és képességvizsga előtt, ezért ennyire óvatosak a szülők és a tanulók: a vizsgák miatt igyekeznek egészségesek maradni az elkövetkezendőkben.

Az iskolában igyekeznek biztonságos környezetet nyújtani: az épületbe érve fertőtlenítőszőnyegen haladhatnak át a tanulók, és a folyósokon is bejelölték számukra azt az útvonalat, amelyen közlekedhetnek. A bejáratnál fertőtlenítőszerhez juthatnak, valamint a testhőmérsékletüket is megmérik, és maszkot osztanak nekik. Speciális kosarat jelöltek ki a használt maszkok összegyűjtésére, hazamenetelkor ugyanis cserélniük kell a maszkot, és ugyancsak fertőtleníteniük szükséges a kezeiket – ismertette az igazgató, hozzáfűzve, hogy az osztálytermekben úgy osztották be a padokat, hogy négy négyzetméter juthasson minden diáknak, így a két méteres távolságot minden irányban tartják egymástól a felkészülés során.

Várják a diákokat a Református Kollégiumban

A Kolozsvári Református Kollégium igazgatója, dr. Székely Árpád kiemelte, betartották az előírásokat, elrendezték az osztálytermeket, fertőtlenítették az iskolát, maszkokat és fertőtlenítőszereket készítettek elő. A nyolcadik osztályos tanulók szinte teljes létszámban térnek vissza a vizsgafelkészítőkre, a két tizenkettedik osztályból egy csoport döntött úgy, hogy bemegy az iskolába gyakorlatozni. Tehát körülbelül 40 tanuló megy vissza a június 2-12. közötti időszakban.

Reggel az iskola bejáratánál az orvos és az asszisztens méri fel az egészségügyi állapotukat, és azt követően indul a foglalkozás. Három csoportot alakítottak ki az intézmény nagy termeiben, és negyedórás eltolódással engedik ki a diákokat szünetre, majd haza – világosított fel az igazgató, hozzáfűzve, hogy a diákoknak kötelező maszkban érkezniük az iskolába, és a helyszínen cserélniük kell azt. Hazamenetelkor ugyancsak meg kell válniuk a felkészítőn viselt maszktól, így naponta 2 maszkot kapnak a felkészítők alatt. Mindez azonban nem valósulhatott volna meg, ha az RMDSZ nem látja el maszkkal az iskolát, ugyanis a tanügyminisztériumtól kért eszközök mindezidáig nem érkeztek meg – ismertette.

„Rátettek egy lapáttal” az elvárásokra a JZsUK-ban

Popa Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium (JZsUK) igazgatója elmondta, szinte teljes létszámmal kezdik a felkészítőket, hiszen egy olyan diákja van az iskolának, aki a veszélyeztetett kategóriába tartozik. Rajta kívül 201-en vesznek részt a gyakorlóórákon. A pedagógusok nagy szeretettel várják a tanulók érkezését, és külön örülnek annak, hogy a diákok úgy határoztak, részt vesznek a felkészítőkön: a döntésükből látszik, hogy igénylik az élő kapcsolatot, az élő felkészítést, vázolta fel.

Minden előírást betartanak, és még „rátettek egy lapáttal” az elvárásokra, ugyanis olyan új keletű eszközöket is beszereztek, amelyek az érintkezést gátolják, elősegítve a járvány elleni védekezést: szenzoros gélt rendeltek, hogy a tanulóknak ne kelljen megérinteniük a fertőtlenítőszer tartályát, emellett olyan lábtörlőket is vásároltak, amelyek fém tálban vannak, hogy megakadályozhassák a fertőtlenítőszer széthordását. A különleges fertőtlenítőszőnyeg szükségességét azzal magyarázta, hogy az épület több száz éves mozaikját is óvni szeretnék.

Emellett a bentlakásban a lány részlegnél sikerült kialakítaniuk, hogy mindenkinek saját mosdója legyen, így nem kell közösen használniuk az illemhelyeket. A fiúknál ugyan nem sikerült mindenkinek külön helyet biztosítani, de az ő esetükben is leosztották, hogy ki melyiket használhatja. Minden diákjuk padjára külön krétát helyeztek: két hétig mindenkinek saját krétája lesz, és a padon nemcsak egy szám jelzi, hogy hol a helyük, hanem a nevük is ott szerepel rajta – tájékoztatott Popa Márta. 

Az igazgató úgy véli, a diákok jelenléte biztonságos lesz, hiszen orvos, asszisztens fogadja őket, emellett fertőtlenítőszerek, maszkok és fertőtlenítőszőnyegek is elő vannak készítve. Rendelkezésükre áll „minden, ami csak kell”, ugyanis még kisfilmeket is készítettek a tanulóknak, amelyekben bemutatják, hogyan és merre kell közlekedniük az iskolában, mi a szalagok és nyilak rendeltetése. Az iskolavezető elmondása szerint a tanárok is készségesen állnak a diákok rendelkezésére, mert már mindannyian várják, hogy újra találkozhassanak tanítványaikkal. „Még ha nem is lehet őket megölelni, legalább látjuk a diákjainkat” – indokolta lelkesedésüket.

Háromszéken a diákok többsége visszatér az iskolába

Háromszéken 80 iskolába várják vissza jövő héttől kezdődően a nyolcadikos és tizenkettedikes diákokat, akikkel több száz felkészítő, felügyelő tanár ugyancsak visszatér a tanintézményekbe. A végzős diákok 90 százaléka vehet részt a felkészítőkön, többségük közvetlenül, élőben vesz részt az órákon, míg a többiek továbbra is online készülnek a képességvizsgára és az érettségire, derült ki a háromszéki tanfelügyelőség összesítéséből. 

Kiss Imre főtanfelügyelő beszámolója szerint június 2. és 12. között a nyolcadikos diákok számára 70 iskola szervezi meg közvetlenül, élőben az órákat, míg online felkészítők mellett döntött a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium és a Kovászna városi Avram Iancu Általános iskola. A 2 033 nyolcadik osztályos tanulóból 1 878-an vehetnek részt a képességvizsgán, őket összesen 320 tanár készíti fel. A megye 36 iskolájában a nyolcadikos diákok 100 százalékos részvétele várható. 

Háromszéken a tizenkettedik osztály nappali tagozatán 1 100 diák tanul 48 osztályban. Közülük 835 diákot várnak vissza közvetlenül az iskolába, akik 175 tanár irányításával készülnek az érettségire, míg 185 tizenkettedikes továbbra is online készül az érettségire. Az online felkészítők mellett döntött a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a Mihai Viteazul Főgimnázium is. 

Kovászna megyében öt középiskola döntött úgy, hogy párhuzamosan a nyolcadikosoknak és tizenkettedikeseknek is megtartja a felkészítő órákat. A magyar tagozatos nyolcadikosoknak naponta három órájuk lesz, így magyar, román és matematika felkészítőt tartanak számukra. A tizenkettedik osztályokban szintén napi három órát tartanak. Háromszéken a nyolcadikos képességvizsgát 53 vizsgaközpontban szervezik, míg az érettségit 17 líceumban bonyolítják le. 

Kapcsolódók

Kimaradt?