FRISSÍTVE - Elfogadta a szenátus a belügyminiszter ellen benyújtott egyszerű indítványt

FRISSÍTVE - Elfogadta kedden a szenátus a Marcel Vela belügyminiszter ellen a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott egyszerű indítványt. Mellette 65, ellene 25 szenátor szavazott, öten tartózkodtak.

„A román demokrácia sodródik. Törött vitorlával (románul vela - szerk. megj.) járvány idején" című indítvány aláírói azt kérték, hogy a miniszter „tűnjön el" a belügyi tárca éléről, mert a kiadott katonai rendeletekkel "ellentmondásos határozatok hosszú sorát" hozták.

A PSD szerint a Marcel Vela által koordinált intézmények nem készítették fel az országot a világjárványra, mert az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetései ellenére minimalizálták a világjárvány kockázatát, nem foglalkoztak az orvosi személyzet védelmét szolgáló eszközök beszerzésével, és nem vásároltak időben kellékeket és megfelelő berendezéseket a koronavírustesztek elvégzésére.

Válaszában Marcel Vela azt mondta, hogy bár korlátozó jellegűek voltak, a koronavírus-járvány idején hozott minden intézkedés helytálló volt és a lakosság egészségének védelmét szolgálta. „Ugyanonnan indultunk, mint Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Belgium vagy az Egyesült Királyság, ahol ma tragikus számokat látunk a romániai adatokhoz képest" – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy minden olyan intézkedés, amely kevesebb fertőzött emberhez, kevesebb halálesethez vezet, mindenkinek nyereséget jelent, legyen az bal- vagy jobboldali.

A "spárgaműveletet" is felrótták Velának

Titus Corlăţean szociáldemokrata szenátor a pandémia leküzdésére irányuló intézkedések gyenge előkészítését rótta fel, és azt állította, hogy a kormány és Klaus Iohannis államfő már tavaly december óta tudott a válságról. Felkérte Velát, hogy magyarázza meg a „spárga-művelet” jogalapját - amikor sok román ment Németországba dolgozni - és azzal érvelt, hogy ez parancs hiányában és a katonai rendeletek megsértése nélkül lehetetlen lett volna.

Nicoleta Pauliuc, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora úgy értékelte, hogy a PSD egyszerű indítványa nem más, mint "populizmusok gyűjteménye". "Az egészségügy sírásói azzal vádolják a kormányt, amely sikeresen kezelte Románia közelmúltbeli történelmének legsúlyosabb válságát, hogy nem teljesítette a kötelezettségét " - mondta Pauliuc a szenátusban.

lorina Presadă USR szenátor, aki bejelentette, hogy frakciója tartózkodni fog a szavazásnál, úgy fogalmazott, hogy az indítvány egy "gyenge színházi előadás, amelyet a PSD rendezett, és amelyben a PNL középszerű színészei játszanak".

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kijelentette: „Határozatlanság és ellentmondások sorozata jellemezte a nemzeti liberális kormány és a belügyminisztérium intézkedéseit a járvány ideje alatt. Válsághelyzetben egy egységes álláspontra és határozottságra, valamint a meghozott intézkedések széleskörű társadalmi támogatottságára van szükség, a kormány egyiket sem tudta biztosítani”.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?