Hivatalos: mégsem kell egyszer használatos kanállal áldoztatniuk az ortodox papoknak

Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az egészségügyi minisztérium és a belügyminisztérium rendelete, amely az egyházak tevékenységét szabályozza. Eszerint lemondtak az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) által javasolt, és a román ortodox egyház által elfogadhatatlannak minősített megoldásról, hogy egyszer használatos kanállal áldoztassanak. Azokat a tárgyakat azonban, amelyekkel a hívek a szertartás során kapcsolatba kerülnek, minden használat után fertőtleníteni kell, írja a Hotnews.ro.

A templomokban vagy más zárt terekben, ahol esküvőt, keresztelőt és temetést tartanak, nem gyűlhet össze 16 személynél több, a híveknek tartaniuk kell egymástól a legalább két méteres távolságot, mindegyiküknek legalább négy négyzetméternyi területet kell biztosítani, és védőmaszkot kell viselniük.

A templomokba nem léphet be az, aki légúti megbetegedésre utaló tüneteket mutat, például köhög, tüsszög, folyik az orra. A templomba való belépéskor a hívek kötelesek fertőtleníteni a kezüket a rendelkezésükre bocsátott alkoholos fertőtlenítővel.

A gyakran megérintett tárgyakat, felületeket, például a kilincseket, korlátokat, székeket rendszeresen, négyóránként fertőtleníteni kell.

Az egészségügyi előírásokat jól látható helyre ki kell írni.

A szabadtéri szertartásokon másfél méteres a hívek között kötelezően betartandó távolság. A köztéren, a templomokon kívül megtartott vallási szertartások nem minősülnek köztéri gyülekezésnek, szögezi le a rendelet.

(Címlapfotó: Agerpres)

 

Kapcsolódók

Kimaradt?