Hargita megye: Csíkszentsimonban is megjelent a koronavírus

Videóüzenetben jelentette be szombaton Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere, hogy az alcsíki községben is azonosítottak koronavírussal fertőzött személyeket. Az elöljáró a megelőzés fontosságára is felhívta figyelmet.

Kozma István szombaton kora délután a Facebook-oldalán közölte: a híresztelések igaznak bizonyultak, Csíkszentsimonban is megjelent a koronavírus. „Annak ellenére, hogy azt hittük: a korlátozások fokozatos feloldásával helyreáll a normális élet, településünket, községünket most érte el a vírus. A DSP (Egészségügyi Igazgatóság szerk. megj.) munkatársai ma délelőtt Szentsimonban tucatnyi tesztet végeztek, ennek az eredménye holnap fog kijönni” – fogalmazott az elöljáról.

Kozma István felhívta a figyelmet a szabályok fokozott betartására. Külön kitért azokra a „más megyékből érkező” mozgóárusokra, akik esetleg megfordulnak a településen. „Figyeljünk a higiéniára, hordjunk maszkot, kesztyűt, hiszen most kell igazából megállítanunk a vírust, most kell igazán megfékeznünk, hogy tovább terjedjen. Ez mindannyiunk érdeke. Számítok mindenki segítségére!” – zárta üzenetét Kozma István.

 

Mint korábban írtuk, az eddig azonosított kisközösségi koronavírus-gócpont után újabbat azonosítottak a megyei egészségügyi igazgatóság szakemberei Csíkszereda környékén. Hargita megyében a központi adatok szerint 36-ról 54-re nőtt szombatra a fertőzöttek száma.

Kapcsolódók

Kimaradt?