Több mint százan tüntetnek a bukaresti kormánypalota előtt

Több mint száz személy tiltakozik a bukaresti kormánypalota előtti Victoriei téren a koronavírus-járvány kezelését célzó kormányintézkedések ellen.

A fővárosi csendőrség vezetője, Alexandru Iacob szerint a megmozdulást törvénytelenül szervezték, a csendőrök azonban igyekeznek elejét venni az esetleges incidenseknek.

Iacob azt mondta, a csendőrök javasolták a résztvevőknek, hogy viseljenek védőmaszkot, és próbáltak a megfelelő fizikai távolság betartásával kommunikálni velük.

Hozzátette, "progresszív módon" alkalmazzák az intézkedéseket, és a bevetés irányítója dönti majd el, hogy indokolt-e a drasztikusabb fellépés, a csendőrség azonban el akarja kerülni a résztvevőkkel való fizikai kontaktust.

(Címlapfotó forrása: Facebook)

banner_PHgZWe9E_300x250.1a.jpg
banner_97Qs1iia_970x250.5b.jpg
banner_1dXrrgpP_728x90.5c.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?