TÖRVÉNYTÁR: A 2013. évi 165. restitúciós törvény néhány rendelkezéséről

A fenti törvényt, amely a 165. számot kapta, a 2013. május 17-i 278. Hivatalos Közlönyben jelentették meg, és ettől számított 3 nap után hatályba is lépett. Ebben a második ismertetőben néhány, az utolsó, a VI. fejezetben található záró- ás átmeneti rendelkezésről lesz szó, miután ismételten beigazolódik annak az állításnak igaza, hogy ezek a rendelkezések sok esetben fontosabbak, mint a jogszabály elvi vagy általános előírásai.

Itt van mindjárt példának a 41. szakasz, amelyben ennek a törvénynek hatályba lépése előtt a Központi Kártalanítás-megállapítási Bizottság (Comisia Centrală pentru Stabilirea Despăgubirilor) által pénzben történő kártalanítást jóváhagyó döntéseinek, valamint a bíróságok (tágabb értelemben, tehát ez lehet bíróság, törvényszék, táblabíróság vagy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék) jogerős és visszavonhatatlan, pénzbeni kártalanítást megítéltő határozatainak végrehajtását szabályozzák. Ezekben az úgymond, már megoldott ügyekben a kifizetések 2014. január 1-je után kezdődnek, és 5 év alatt történnek, részletekben, de egy-egy részlet nem lehet 5000 lejnél kevesebb.

A kártalanító iratot, jogcímet (titlul de despăgubire) a most létrehozott, a törvény 17. szakaszából ismert Ingatlan-kompenzáló Országos Bizottság fogja kiállítani, éspedig a már említett Központi Kártalanítás-megállapító Bizottság sajátos eljárási szabályai szerint (41. szakasz 3. bekezdés), majd ezt követően a fizetési meghagyást (titlul de plată) a Tulajdont Visszajuttató Országos Ügynökség (Autoritatea Naţională pentru Restituirea Proprietăţilor) bocsátja ki és a Közpénzügyi Minisztérium (Ministerul Finanţelor Publice), gondolom alárendelt hatóságain, szervein keresztül, e meghagyás kiállításától számított 180 napon belül fizeti ki.

Amikor jogerős és visszavonhatatlan bírói ítélet alapján történik a kifizetés, a jelen törvény 21. szakaszában (ennek 9 bekezdése van) foglaltak szerint járnak el. Nincs helyünk ennek a különben az ezután megoldandó ügyekre kidolgozott eljárási szabályok részletes ismertetésére. Azt azonban mindenképpen ki kell emelnünk, hogy az értékelési eljárásban a közjegyzői ingatlan-értékelő dokumentációk értéksávjai (grilele notariale din documentatiile de evaluare) fontos szerephez jutnak, amelyeket különben évente felújítanak a jelenleg hatályos Adóügyi Törvénykönyv egyik előírása alapján.

És itt egy megválaszolandó kérdést is megfogalmazok, éspedig azt, hogy amennyiben a jogerős bírósági határozat nem a közjegyzői értéksáv alapján, hanem, mondjuk szakértői vélemény alapján ítélte meg a kártalanítást, hogyan lehet majd ezt a határozatot összhangba hozni a 165. törvény 21. szakasza 6. bekezdésében foglaltakkal, főleg akkor, ha a kártalanítás összege nagyobb annál, amelyet a közjegyzői dokumentáció alapján ki lehetne számítani és fizetni? Szóba jöhet esetleg a perfelújítás (reviziure), ki kérheti ezt, milyen határidőben, s ezt mikortól számítják?

A 42. szakasz a földtörvényekhez kapcsolódik. Azokról a dossziékról, ügyekről rendelkezik, amelyek megoldatlanul a Központi Kártalanítás-megállapítási Bizottság titkárságán (Secretariatul Comisiei Centrale pentru Stabilirea Despăgubirilor) találhatók, várva, hogy megoldásra sorra kerüljenek. Amennyiben az igényjogosultak a földterület természetbeni visszajuttatást szeretnék elérni, e törvény hatályba lépésétől számított 60 napon belül az említett hatóság titkárságától kérhetik azt, hogy dossziéjukat küldjék vissza megoldásra a helyi földvisszajuttató bizottsághoz (returnarea dosarului către comisia locală de fond funciar).

Ugyanezzel a lehetőséggel élhetnek, ugyancsak 60 napon belül azok az igényjogosultak is, akiknek a fenti hosszú nevű országos bizottság már kiállította a kártalanító iratot (jogcímet), amelyet azonban ők nem érvényesítettek, azaz nem kapták meg a megítélt pénzbeni kártalanítást. Bár a szövegből ez nem derül ki (42. szakasz 2. bekezdés), de minden bizonnyal ezzel akkor érdemes élniük, ha a pénz helyett a földet természetben szeretnék visszakapni! Végül, abban az esetben, amikor az igényjogosultak a most megadott választási lehetőségükkel nem kívánnak élni, az említett központi hatóság titkársága a dossziét köteles átküldeni az Ingatlanok Kompenzálásáért létrehozott Országos Bizottság titkárságához (Secretariatul Comisiei Naţionale pentru Compensarea Imobilelor), amely azt majd a most hatályba lépett 165. törvény alapján fogja megoldani.

(Még csak egy rövid megjegyzést fűzök hozzá mindezekhez: szerintem az ügyintézés igencsak bonyolut, időigényes és költséges, ebben igen sok hatóság rendelkezik részhatáskörrel. Talán szerencsésebb, egyszerűbb lett volna egyetlen szervet döntéshozatali jogkörrel felruházni, és az országos hatóságok helyett megyei bizottságokra bízni - megfelelő bírósági jogorvoslati utat is biztosítva - az érdemi döntést, amint ez bevált az 1995. évi 112. törvény esetében!)

(Folytatjuk) 

Kimaradt?