A szenátus jogi bizottsága alaposan módosította a vészhelyzet szabályozó törvénytervezetet

Több pontban is módosította, majd pozitívan véleményezte a felsőház jogi bizottsága a kormánynak a vészhelyzet idején hatályos intézkedésekről szóló törvénytervezetét.

A jogszabályt kedden bocsátják vitára és végső szavazásra a felsőház plénumában. George Dircă (USR), a jogi bizottság tagja az Agerpresnek elmondta, a testület ülése megközelítőleg öt órán keresztül zajlott, és több módosító javaslatot is megfogalmaztak és elfogadtak.

„Jelentősen módosult a tervezet” - mondta a Mentsétek meg Romániát Szövetség szenátora.A felsőház keddi ülésén a szenátorok korlátozott számban lesznek jelen fizikailag az ülésteremben, nagy részük online csatlakozik a munkálatokhoz.

A jogi bizottságban elfogadott módosítások közül az egyik legfontosabb, hogy a vészhelyzet bevezetését a kihirdetésétől számított három napon belül a parlamentnek is jóvá kell hagyni.

Kapcsolódók

Kimaradt?