Nelu Tătaru: a lazítás utáni első napokban megnőhet a fertőzésveszély

Nelu Tătaru aggódik a korlátozások feloldása miatt, mert a fertőzésveszély változatlan lesz, sőt, az első napokban még nagyobb is lehet, mint eddig – mondta az egészségügyi miniszter hétfő este a Digi 24 televízióban.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot péntektől vészhelyzet váltja, és megszűnik a kijárási tilalom. Tătaru azt mondta: tart attól, hogy az emberek jövésmenésével, utazásaival kiújulnak a lokális fertőződések. Ugyanakkor igyekszik optimistán kezelni a kérdést, és reméli, hogy a lakosság megértette a fizikai távolságtartás és maszkviselés szükségességét – tette hozzá.

A miniszter leszögezte: az egyes, fertőzési gócnak minősülő területek teljes vesztegzár alá helyezése és más szigorú szabályok elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy kordában tartsák a járvány terjedését. Hozzátette: „Társadalmunk rendkívüli eseményeken ment keresztül, és sikerült a felszínen maradnia, de ez nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt.”

Azt is elmondta: a következő öt-hat napon az új igazolt fertőzési esetek számának csökkenését valószínűsíti, de mivel ezek a napok részben egybeesnek a lazítás első napjaival, fokozott óvatosságot ajánl. „A veszély ugyanakkora, és a lazítás utáni első napokban talán még nagyobb lesz” – figyelmeztetett az egészségügyi miniszter.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép: Nelu Tătaru egészségügyi miniszter újságírók gyűrűjében | Fotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?