Lehet, hogy utazáshoz is szükség lesz írott nyilatkozatra május 15-től

Várhatóan csak a vészhelyzet kihirdetése után dől el, hogy az utazni kívánó személyeknek ki kell-e tölteniük egy lakhelyelhagyási nyilatkozathoz hasonló formanyomtatványt az útjuk céljáról.

Erről Ludovic Orban kormányfő beszélt hétfő este a Digi24-nek. A miniszterelnököt a május 15-től hatályba lépő előírásokról kérdezték.

Orban emlékeztetett: a belügyminisztérium korábban egy tervezetben rögzítette, hogy milyen célokból hagyhatják majd el az emberek a lakhelyük szerinti települést. (Ezekről itt írtunk korábban részletesen.)

Hozzátette: még nem született döntés arról, hogy szükség lesz-e utazáskor az út célját tartalmazó formanyomtatvány kitöltésére. Erről majd a különleges országos vészhelyzeti bizottság dönt. „A döntést időben a lakosság tudomására hozzuk” – jelentette ki a kormányfő.

 

Hétfő délután Nelu Tătaru egészségügyi miniszter erről még azt nyilatkozta: május 15-e után a polgárok csak „nyomós okkal” hagyhatják el a lakhelyük szerinti települést. Ez esetben elegendő lesz a szóbeli nyilatkozat, amelyet valamilyen dokumentummal, például a tulajdont igazoló okmánnyal kell alátámasztani.

Kapcsolódók

Kimaradt?