Lebontják a sátortetőt a Víkend-telepen, a meleg víz marad

Elkezdte a 2012-ben átadott sátortetős olimpiai méretű medence bontását Marosvásárhelyen a polgármesteri hivatal által megbízott cég. A medencében azonban fűtött víz lesz, amennyiben a szükségállapot lejárta után a hatóságok engedélyezik a sportolást a Víkend-telepen.

Az önkormányzat indoklása szerint a Víkend-telepet ügykezelő Maros Sport és Szabadidő Központ nem tudja fedezni a magas működési költségeket. A döntésről előzetesen nem konzultált a polgármester sem a helyi képviselőtestülettel, sem azokkal az edzőkkel, akiknek tanítványai a sátortetős medencében készültek a versenyekre.

A hivatal sajtóosztálya ugyanakkor emlékeztet arra, hogy a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett intézkedések részeként a helyiek által csak „Ballon”-ként emlegetett uszoda nem fogadhatta a látogatókat, a fenntartási költségeket azonban így is fizetni kellett. Arra azonban nem tér ki, hogy a város éves költségvetésében erre már elkülönítették a keretet. Az RMDSZ marosvásárhelyi frakciója közleményben reagált a sátortetős uszoda bontására, emlékeztetve arra, hogy „Marosvásárhely polgármestere nemrégiben még tanácsadójával közösen a vízi sportok megmentőjeként akarta magát feltüntetni”.

„Az RMDSZ és a tanácsosok minden évben megszavazták a Víkend-telep és a hozzátartozó ballon fenntartásához szükséges pénzösszeget. Májusig egyetlen egy alkalommal sem jelezték a nyilvánosság felé, hogy gond lenne ennek finanszírozásával. Az RMDSZ frakciója beadvánnyal fordult a város polgármesteréhez, magyarázatot követelve döntéséért, valamint kértük a ballon azonnali újra üzembe helyezését” – fogalmaz a közlemény, cáfolva Dorin Florea azon kijelentését, miszerint az RMDSZ-es tanácsosok idén nem szavazták meg az uszoda fenntartási költségeit, amelyek az elmúlt 10 évben 13 millió lejre rúgtak.

Az önkormányzat azt is megjegyzi, hogy a Május 1 strand helyén épülő fedett uszoda építése jól halad, az úszósportok szerelmesei így majd ott hódolhatnak szenvedélyüknek.A sátortetős uszodában sportoló gyerekek szüleit és edzőit ma személyes találkozóra hívták a polgármesteri hivatalba, amit az önkormányzat RMDSZ-es frakciója szintén nehezményez. „Dorin Florea nemcsak a fedett medence tekintetében rendkívül felelőtlen, hanem orvosként járványügyi szempontból is az, hiszen 20 embert csődített össze a polgármesteri hivatalba, pusztán azért, hogy zárt ajtók mögött félemlíthesse meg az érintetteket, nem tartva be a társadalmi távolságtartásra vonatkozó előírásokat” – fogalmaz a közlemény.

A találkozó után a polgármesteri hivatal közölte, a sátortetős medence már a felállításakor ideiglenes megoldást jelentett az úszósportok kedvelőinek, nyáron alig látogatták, és a Víkend-telepen egy medencényi helyet elfoglalt.

Kapcsolódók

Kimaradt?