FRISSÍTVE – Online oktatás: Arad megyében több mint 5700 okoseszközt vásárolnak a tanulóknak

FRISSÍTVE: Az Arad Megyei Főtanfelügyelőség felmérése szerint 5 745 diáknak van szüksége valamilyen okoseszközre ahhoz, hogy csatlakozni tudjon az online oktatáshoz. Ezek beszerzése az önkormányzatokra hárul, de ettől még nem biztos, hogy megoldódik a probléma, mert vannak települések, ahol az internetszolgáltás hiánya vagy rossz minősége az akadály.

A klasszikus iskolai tanítás március 11. óta szünetel Romániában a koronavírus-járvány miatt, és ebben a tanévben már nem is nyitják meg kapuikat az oktatási intézmények. A tananyag leadása azonban online folyik, a pedagógusok különböző módszerekkel küldik a feladatokat az otthon, szülői felügyelet mellett tanuló diákoknak, akiknek nyilván a koruktól és anyagi lehetőségeiktől függ, hogy miként tudnak bekapcsolódni az online oktatásba.

A tanügyminisztérium elrendelte, hogy okoseszközökkel lássák el azokat a tanulókat, akik nem rendelkeznek saját számítógéppel, okostelefonnal vagy táblagéppel, hogy ez ne legyen akadálya az áttérésnek, különösen, hogy azzal a lehetőséggel is számolnak, hogy talán ősszel is zárva maradnak az iskolák.

Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint a megyében 5 745 eszköz vásárlására van igény. A digitális eszközöket nem a tanfelügyelőség dolga beszerezni – tette hozzá –, az intézmény ugyanis csak településenként és iskolánként összesítette a helyzetet, hanem az önkormányzatok írnak majd ki közbeszerzési pályázatot.

„Kétféle megoldás van – magyarázata. – Az iskolák olyan bérleteket kötnek a távközlési szolgáltatókkal, amelyekhez jár egy-egy táblagép is, az oktatási intézményeket fenntartó polgármesteri hivatalok pedig állják ezek a költségeit, vagy megvásárolják az adott eszközt, s a bérletet pedig a család állja. Bonyolultabb a helyzet azokon a településeken, ahol nincs megfelelő térerő vagy sávszélességű internet, mert a szolgáltatók még nem építették ki a hálózatot. Azoknak, akik emiatt nem tudnak csatlakozni az online oktatáshoz, különböző felzárkóztató programokat dolgoznak ki, amelyeken részt kell majd venniük.”

Ami a magyar tagozatokon tanuló diákokat illeti: közel 2 100 tanuló van Arad megyében, és 242-nek nincs internet-hozzáférése, illetve 287-nek nincs eszköze az online oktatáshoz. Egyébként míg megyeszerte átlagosan az iskolások 9,4 százaléka esetében kell megoldani az eszközellátást vagy internetkapcsolatot, a magyar tanulók körében nagyobb ez az arány: több mint 12 százalékuk nem rendelkezik megoldással erre.

Pellegrini Miklós szerint az a cél, hogy minél előbb rendezzék a helyzetet, mert ha bekövetkezik az, amit a tanügyminiszter elejtett, hogy talán ősszel sem nyitják meg az iskolákat, akkor sem a pedagógusokat, sem a diákokat ne érheti felkészületlenül a helyzet. „Egyébként is, az online oktatás, és az ily módon való kapcsolattartás megbecsülendő dolog, akkor is, ha majd visszatérünk a klasszikus iskolai tanításhoz” – vélte.

Aradon a városi képviselőtestület szerdai rendkívüli ülésén 80 ezer eurónyi összeget szavazott meg a tanintézményeknek olyan telefonos és internetes bérletek előfizetésére, amelyekhez a szolgáltatók egy-egy táblagépet is adnak. A megyeszékhelyen 856 diák kap segítséget a távoktatáshoz való csatlakozáshoz.

Ami az online oktatás egészét illeti: Pellegrini elismerte, hogy nincs egységes módszertan. Vannak, akik a „primitívebb” lehetőségekkel élnek, e-mailben küldik el a feladatokat, és úgy is várják vissza azok megoldásait, ellenben nagy számban vannak olyanok is, akik különböző, erre a célra kifejlesztett digitális platformokon tartanak online órákat – minden a felkészültségtől, a lehetőségektől, s egyben a diákok életkorától is függ.

A főtanfelügyelő-helyettes elmondta még azt is, hogy némileg pozitívum ebben a kényszerbezártságban, hogy azokban a tanintézményekben, ahol tervbe voltak véve a felújítási munkálatok, anélkül lehet elvégezni azokat, hogy zavarnák a tanítást.

Kapcsolódók

Kimaradt?