banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Figyelmeztetésben részesítette a CNCD a kolozsvári önkormányzatot a részvételi költségvetés program miatt

Megállapította az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a hátrányos megkülönböztetés tényét a Kolozsvár Polgármesteri Hivatala által, 2019-ben meghirdetett részvételi költségvetés program esetében – számolt be Antal Géza, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. 

Emlékeztetett, tavaly a megyei RMDSZ-szervezet beadvánnyal fordult a polgármesteri hivatal felé, amelyben kérték, hogy az etnikai kritériumok alapján történő kizárást vegye ki a program szabályzatából. Az önkormányzat ezt elutasította, majd a Részvételi Költségvetés program keretében benyújtott többnyelvű turisztikai jelzőtáblákra vonatkozó pályázatot is.

 

Antal Géza szerint a benyújtott pályázatot mondvacsinált indokokkal zárták ki a versenyből, ezért a diszkriminációellenes tanácshoz fordultak. A CNCD hétfőn közölte döntését az ügyben, megállapította a hátrányos megkülönböztetés tényét a polgármesteri hivatal által meghirdetett program esetében. 

A közzétett dokumentum szerint a CNCD figyelmeztetésben részesítette a kolozsvári önkormányzatot, pénzbírságot nem szabott ki rá. 

(Címlapfotó forrása: Facebook/Antal Géza)

Kapcsolódók

Kimaradt?