Tudjon meg mindent a védőmaszkokról: gyakran feltett kérdésekre gyűjtöttünk válaszokat

A nagy újraindítást tervezik a kormányok Európa-szerte, és ehhez szorosan hozzátartozik legtöbb országban, így nálunk is a maszkviselés kötelezettsége: Romániában május 15-e után lesz kötelező a maszkviselés a zárt nyilvános tereken. Annak ellenére, hogy a pandémia első heteiben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a legtöbb járványügyi szakember nem javallotta, hogy mindenki maszkot viseljen, mára már mégis konszenzusra jutottak abban, hogy ha az egész társadalom kollektíven hordja a védőfelszerelést, az segíthet a vírus terjedésének lassításában. Összefoglaltuk a maszk hordása mellett szóló érveket, a legfrissebb tudományos álláspontokat, körbenéztünk a nagyvilágban is, hogy hogyan viszonyulnak viseléséhez, DIY ötleteket is adunk, és videót is mutatunk a helyes maszkviselésről.Illusztráció | Forrás: Pexels

Kitől, mitől véd a maszk?

A fertőzöttek jelentős része – becslések szerint 25–50 százaléka – nem betegszik meg úgy, hogy tünetei lennének. Ők egészségesnek tekintik magukat, ám hordozzák a vírust, és terjeszteni is tudják, mert amikor beszélünk, akkor százszor-ezerszer kisebb részecskék, mikrométeres nagyságrendű, úgynevezett aeroszolok kerülnek a levegőbe. Ezek az aeroszolok órákig tudnak lebegni és hordozhatják magukban a fertőzőképes vírusokat.

Nyílt téren ez a kockázat elenyésző, mert a levegőben szálló, vírusokat hordozó aeroszolok nagyon hamar eloszlanak, hígulnak, alig kimutatható szintre csökken a koncentrációjuk. Azonban ez nem történik meg egy olyan helyiségben, ahol nem jó a légcsere – mondjuk egy üzletben, ahol folyamatosan jönnek-mennek az emberek, de a levegő nagyrészt ott marad. Ha mindenki maszkot visel, akkor a levegőbe nem kerül annyi cseppecske a beszélő, kilélegző személyektől, tehát csökken a fertőzésveszély.

Ha eddig is hatékonyak voltak, miért nem rendelték el korábban a kötelező maszkviselést?

Mert az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem javasolta. Ennek több oka is lehetett, elsősorban az, hogy az egészségügyi személyzet és a betegek ellátására kellett gondolni mindenekelőtt világszerte. Amint a készletek elegendőnek bizonyultak arra, hogy mindenkinek jusson, az ajánlások is megváltoztak. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy Ázsiában a járvány kitörésének kezdete óta viselték a maszkokat, és azok az országok, ahol korábban bevezették a maszkviselési kötelezettséget, mint például Csehország, sokkal hatékonyabban kordában tudták tartani a vírus terjedését.

Megvéd egy maszk a fertőzéstől?

A maszk önmagában nem véd meg. Csak a leghatékonyabb maszkok képesek kiszűrni a vírusokat. A koronavírus mérete ugyanis 0,06 és 0,14 mikron közötti, a jelenleg beszerezhető egészségügyi maszkok a 0,3 mikron, illetve az annál nagyobb részecskéket képesek csak kiszűrni. Nem nehéz kiszámolni, hogy a koronavírus mérete ennél lényegesen kisebb.

Mit fog fel a maszk?

A szokásos – általában kék vagy kékeszöld színű – sebészmaszk vagy szájmaszk nem az orvost vagy az ápolót, hanem a beteget védi. Például egy műtét esetében a szájmaszk kiszűrheti a baktériumokat, de vírust semmiképp, mivel túl nagy pórusai vannak. Ugyanakkor képes megfogni a vírusokat hordozó cseppecskéket. Egy operációs szoba körülményeit figyelembe véve ez a védelem elegendő lehet a páciens védelmében. Ha azonban a vírust a beteg terjeszti, akkor az orvost a maszkja nem védi meg.

Mit tud a FFP maszk (félálarc)?

A FFP vagyis Filtering FacePiece jelentése: Szűrő ArcDarab, azaz mint védőruha darabja. Ebből különböző fokozatokat különböztetnek meg: FFP1, FFP2, FFP3. Ennek a követelményeit az EN 149:2001 számú európai szabvány határozza meg. Az FFP1 és az FFP2 szájmaszkok a levegő részecskéinek 80-94 százalékát szűrik meg, és az élelmiszeriparban, a fémiparban, valamint a bányászatban használatosak, s már a csomagolására ráírják, hogy a nem megfelelő viselete betegséget és halált okoz. 

A levegőben lévő szilárd és aeroszolos, permetszerű káros anyagokkal szemben véd. A FFP3-as maszk képes kiszűrni a levegőben jelenlévő részecskék közül a 0,3 mikronnál, vagyis 300 nanométernél nagyobb átmérőjű dolgok 99,95 százalékát. Ilyen maszkokat használnak az egészségügyi dolgozók, mentősök, akik ténylegesen betegeket ápolnak. Ennek előnye, hogy teljesen zárt, rásimul az arcra, a réseken nem tud szűrés nélküli levegő beáramolni, továbbá az apró cseppeket is képes megszűrni, így véd az esetleges fertőződés ellen.

Illusztráció | Forrás: Pexels

Ha nincs FFP2 vagy 3 szűrős kivitelű maszkunk, akkor veszélyben az életünk?

Nem, a vírus ellen a sebészi maszkok, sőt a házi készítésű maszkok is nyújtanak valamilyen szintű védelmet. Ha nem kell attól tartanod,, hogy egy koronavírusos beteg közvetlen közelről az arcodba köhög, mert nem vagy koronavírusos beteget ellátó orvos, akkor ennél jobb védelemre nincs szükséged.

Miért véd jobban az FFP2 vagy FFP3 szűrős maszk, mint a sima sebészi?

Azért, mert légmentesen illeszkedik a viselője arcára, így az levegőt csak a benne lévő szűrőn keresztül tudja beszívni. A szűrő elég sűrű ahhoz, hogy a levegőben lebegő vírusokat felfogja.

Akkor most a sebészi maszk nem szűri ki a vírust?

De. A vírusok jó részét kiszűri, mert a koronavírus általában nem magányosan lebeg az éterben, hanem a fertőző ember által kiporlasztott apró nyálcseppekben utazik. Ezeket pedig felfogja a maszk. A legújabb eredmények is azt támasztják alá, hogy a sebészi maszk jelentősen csökkenti a levegőbe kerülő vírusok mennyiségét az influenza és koronavírusok esetében is.

Miért nem szűri ki a levegőből az összes vírust a sebészi maszk/az általunk varrt mosható maszk/az arc elé kötött sál?

Mert a szövésük nem elég sűrű hozzá, és mert nem illeszkedik elég pontosan az arcunkhoz, így mellette is beszívjuk a levegőt. Azonban ezek a maszkok is segíthetnek a betegség terjedésének csökkentésében, mivel a kiköhögött nagyobb nyálcseppeket felfogják.

Honnan tudjuk, hogy jól illeszkedik-e a maszk az arcunkra?

Tiszta kézzel vegyük fel a maszkot, úgy, hogy az orrunkat és a szánkat is teljesen takarja, és simítsuk alaposan az arcunk formájára minden szélét. Ha megvan, tartsuk oda a kezünket a maszk minden oldalához, és figyeljük meg, hogy érezzük-e a levegő áramlását. Ha jól illeszkedik, szinte semmi légáramlást nem fogunk érezni.

A leggyakrabban “szelelő” rész felül, az orr két oldalán van. Ha ilyen problémát tapasztalunk, az lehet, hogy azért van, mert az otthon varrt maszkban nincsen drótmerevítés. Ezt utólag is lehet pótolni, hajtogathatunk házi merevítést egy nagyobb méretű gemkapocsból.

A második leggyakoribb ok, ami miatt a maszk “ereszt”, az a szakáll. Ha a szakáll miatt ereszt a maszk, sajnos a leborotváláson kívül nem sokat tehetünk. Vannak arra módszerek, hogyan gyömöszöljünk akár egy teljes szakállat megfelelő takarás mögé, de ezeknek a hatékonyságát csak olyan szempontból vizsgálták, hogy sikerül-e a teljes arcszőrzet takarását elérni, azt nem nézték, hogy maga a maszk viselője ilyenkor védett-e megfelelően. Bármennyire nem szeretnénk tehát megválni arcszőrzetünktől, érdemes letesztelni, hogy melyik az a maximális hossz, amely a biztonságos maszkviselést lehetővé teszi.

Varrhatunk magunknak maszkot, ha nincsen sebészi maszk a boltban, patikában?

Persze. DIY!-ra fel, azaz varrjuk meg magunknak és családtagjainknak a maszkot, egyrészt azért, mert ez is elfoglaltságot jelenthet a karanténban. Másrészt azért, mert környezetbarát megoldás, elég, ha minden családtagnak kettő van belőle, és felváltva viseli. Készítsük mosható anyagból, és naponta mossuk ki. Nem muszáj fertőtlenítővel kezelni, a mosógépben való mosás is megteszi. Íme, egy oktató videó, amely a varrógépet kezelni tudók számára mutatja be, hogyan lássunk hozzá a szájmaszk készítéséhez:

 

Ha mégsem varrnánk meg mi, nézzünk körbe az ismerőseink körében, egészen biztosan akadnak olyan vállalkozó szellemű és kézügyességgel rendelkező emberek, akik már nekiláttak nagyobb számban készíteni ilyen vászonmaszkokat.

Milyen anyagból varrjunk maszkot?

Olyanból, ami a lehető legjobban szűri a vírusokat, de közben nem fullaszt meg, ha át kell szívnunk rajta a levegőt. Néhány kreatív tudós influenza világjárványtól tartva sokféle otthon megtalálható alapanyag vírusszűrő-hatékonyságát tesztelte, és arra jutottak, hogy a sebészi maszk nagyon jó, a porszívó porzsák anyaga szintén, de sajnos az nem enged lélegezni, és megfulladnánk benne. A konyharuhák (70 százalékos hatékonyságúak), pamutpólók (50 százalékos hatékonyságúak), sálak (48 százalékos hatékonyságúak) szintén egész jól szűrnek, és közben valamennyire levegőt is kapunk a belőlük készült maszkok viselése közben. Nyilván ne használjunk fel olyan pólót, amin lyuk van, vagy már olyan kopott, hogy félig átlátunk rajta, mert az nem fog 50 százalékot kiszűrni a levegőben keringő kórokozókból.

Ha nem tudunk varrni, van-e más módszer maszkészítésre?

A videómegosztó csatornákat valósággal ellepték a különböző megoldásokat kínáló oktató filmecskék, csak válogatni kell közülük, és megtalálni azt, amelyet a legkönnyebben valósíthatunk meg, persze figyelembe véve azt is, hogy a szájmaszk hatékonysága ne szenvedjen kárt amiatt, hogy mi éppen a "legdivatosabb" megoldást választottuk. De a példa kedvéért, íme egy varrás nélkül elkészíthető szájmaszk, amely az anyagválasztás szempontjából is elég hatékonynak tűnik:

 

A sebészi maszk csak egyszer vehető fel?

Nem, többször is használható, de használat után ki kell mosni szappanos, meleg vízben. Többszöri használat és mosás után, ha látható jele van már a kopásnak, el kell dobni. A maszkot, és főleg a belső oldalát soha ne érintsük meg használat közben. Ne tegyük zsebre használat után, mert a kezünket is oda dugjuk, és mindössze annyit érünk el, hogy a felfogott szennyeződés és kórokozók szétszóródnak ruhán, kézen.

Mit jelent a szakszerűtlen maszkviselés?

Sok ember a maszk miatt többet piszkálja az arcát. A szem dörzsölésekor a kézről a vírus a szem nyálkahártyáján keresztül is a szervezetbe kerülhet, ami nagyon veszélyes. Az utcán látni embereket, akik a maszkot az orrukra nem húzzák fel, állandóan igazgatják, vagy a homlokukra tolva viselik, miközben cigarettáznak - az így hordott maszk nem véd! A koszos kézzel összefogdosott maszk rosszabb, mintha fel se vettük volna. Fontos, hogy a sebészi maszkunkat megfelelően vegyük fel, hordjuk, és vegyük le. Ebben ez a videó nyújt segítséget.

Ha nem piszkáljuk az arcunkat és nem nyúlunk állandóan a maszkhoz, akkor tényleg segít! Ha le kell vennünk, pl. orrfújás miatt, kötöző szalagot fogjuk meg, ne a maszkot. Ezen kívül a maszkos emberek látványa mindenkiben tudatosítja, hogy baj van, és aszerint kell viselkedni. Folyamatosan tudatosítja bennünk is, hogy az arcunkhoz érni veszélyes.

A szakszerűtlen maszk viselés akár növelheti is a fertőzés kockázatát?

Így van! Ismételjük át röviden az alapszabályokat:

  • tiszta kézzel nyúljunk hozzá, amikor feltesszük
  • megfelelő módon illesszük arcunkhoz
  • ne érintsük meg, ne tapogassuk viselés közben a maszkot
  • ne nyúlkáljunk a maszk alá, hogy orrunkat dörzsöljük, stb. Ezzel a mozdulattal bevihetjük a vírust, amely ott marad leszorítva.
  • ha mégis muszáj többször levenni-feltenni, akkor a kötöző résztől húzogassuk
  • ha valami ráfröccsent a maszkra (víz, tea, nyál, stb.), azonnal cseréljük le
  • ne viseljünk egy maszkot 4 óránál hosszabb időtartamon keresztül, mert leheletünktől átázik, és nő az anyag áteresztő képessége
  • viselés után, ha nem moshatjuk azonnal, akkor jól záródó műanyag zacskóban tároljuk
  • bő szappanos vízben mossuk ki, szárítsuk, a vasalhatókat vasaljuk ki (a sebész maszkok is vasalhatók, ha föléjük egy vászondarabot teszünk, viszont nem kötelező vasalni őket).

A csíkszeredai kórház alkalmazottai videóban is megmutatják és elmondják a maszkviselés legfontosabb szabályait:

A korlátozások részleges feloldása után sem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a vírus továbbra is terjed, és az egészségügyi szabályok be nem tartása napokon belül a járványgörbe újabb növekedését és a megszorító intézkedések ismételt bevezetését eredményezheti. A felelősség mindenkié.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Címlapi illusztráció forrása: pexels.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?