A Dunába borult egy migránsokat szállító csónak a szerb–román határon

A Dunába borult csütörtök este egy illegális bevándorlókat szállító csónak a szerb–román határon, többen eltűntek – közölte a Mediafax hírügynökség.

A határrendészet Drobeta Turnu Severin-i egységének szóvivője elmondta: a határrendészek a 924-es folyami kilométernél a Dunában úszó, segítségért kiáltó embereket vettek észre. Két motorcsónakkal a helyszínre siettek, és kilenc embert kimentettek a vízből. Valamennyien a fulladás határán voltak.

Az előzetes vizsgálatból az derült ki, hogy két szerbiai embercsempész 16 bevándorlót próbált csónakkal átvinni a Dunán Szerbiából Romániába. Nem sokkal az után, hogy útnak indultak, víz kezdett beszivárogni a csónakba. Az utasok megijedtek és felálltak, a csónak pedig felborult.

A Mediafax meg nem nevezett helyi forrásoktól azt az információt kapta, hogy a két szerb embercsempészt és hét bevándorlót sikerült kimenteni. Őket a Drobeta Turnu Severin-i megyei kórházba szállították. A határrendészet és a katasztrófavédelem Hinova település térségében nagy erőkkel keresi az eltűnteket.

Kapcsolódók

Kimaradt?