A koronavírusos betegeknél használt hidroxiklorokin-szulfátot adományoz Romániának a gyártó

A Sanofi Románia 18 ezer 60 tablettás dobozt adományozott az egészségügyi minisztériumnak a hidroxiklorokin-szulfátból, amelyet a SARS-CoV-2 vírussal fertőzött betegek kezelésére használnak majd.

A minisztérium közleménye szerint az Unifarm vállalaton keresztül lebonyolított adomány több mint 45000 beteg kezelésére elegendő, írja az Agerpres. A gyógyszereket minél rövidebb időn belül szétosztják a kórházak között.

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter megköszönte a segítséget, és kiemelte, hogy az első adag hidroxiklorokin-szulfát már el is jutott a suceavai és az aradi kórházakba, ahol teljesen kifogytak a koronavírusos betegeknél javasolt gyógyszerből.

A Sanofi Plaquenil néven gyártja a hidroxiklorokin-szulfátot, amelyet a malária, a lupusz és a reumatoid artritisz kezelésére is használnak, ugyanakkor szerepel a COVID-19 Romániában elfogadott kezelési protokolljában, bár nem bizonyított ellenszere a betegségnek. A Libertatea a hét elején hívta fel a figyelmet arra, hogy a romániai gyógyszertárakban hirtelen megcsappant a készlet ebből a hatóanyagból.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?