FRISSÍTVE - Mégsem jelennek meg megyei adatok a koronavírusról az új kormányzati honlapon

FRISSÍTVE - Engedtek az újságíró szervezetek nyomásának, és ismét közölnek megyei adatokat a bukaresti hatóságok a koronavírus-fertőzés terjedéséről. Ezek szerdától a datelazi.ro portálon érhetők el. De csak elvileg, mert délelőtt fél 11 körül még nem töltődtek be az információk. FRISSÍTÉS: Az új kormányzati honlapon mégsemn jelentek meg megyei adatok.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport szerdán közölte: a Románia Digitalizálásáért Hatóság a Code for Romania nevű civil szervezettel együttműködve egy új online platformot indított, amely naprakész információkat szolgáltat a koronavírus romániai terjedéséről.

A datelazi.ro portál egyelőre nem üzemképes, ugyanis szerdán délelőtt még elérhetetlenek voltak az adatok. Az újságírók által korábban létrehozott covid19ro.org platformon közzétett térképen tekinthetők meg a hírzárlat bejelentése előtti megyénkénti esetmegoszlások. Az akkori információk szerint a fertőzéses esetek száma Bukarestben és Suceava megyében volt a legnagyobb, Erdélyben pedig Hunyad megyében tartották nyilván a legtöbb fertőzöttet. Az alábbi térkép az ígéretek szerint ismét rendszeresen frissülni fog.

A korábban elrendelt hírzárlat feloldásának előzménye, hogy a román újságíró szervezetek perrel fenyegették a kormányt a koronavírussal kapcsolatos információk elhallgatásáért. Arra hivatkoztak, hogy a szükségállapotot kihirdető elnöki dekrétum és az ennek előírásait tartalmazó katonai rendelet sem fosztotta meg a polgárokat a tájékozódáshoz való joguktól.

FRISSÍTÉS: Csütörtök délben elérhetővé váltak az adatok az új kormányzati honlapon. Ezek részletesebbek, mint a korábban kommunikált információk, de a fertőzőttek számának megyénkénti megoszlása továbbra sem szerepel közöttük.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?