Először rendeznek gyermekbúcsút Erdélyben
Először tartanak Erdélyben gyermekbúcsút. A gyermek Jézus ünnepét június 1-jén, a nemzetközi gyermeknapon tartják – jelentette be Böjte Csaba szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője Budapesten, ahol a Magyar Tudományos Akadémián, a Gutmann Fórum Klub első összejövetelének volt a vendége hétfőn.
A szerzetes Jézus életét hozta fel példának arra, hogy az ember életében legfontosabb a bizalom, a béketűrés, az engedelmesség vagyis az ab audire, a ráhallgatás. A gyerekeket ebben a szellemben nevelik, és ahogy Böjte Csaba elmondta, a kicsik nehezményezték, hogy a gyermek Jézusnak nincs ünnepe, nincs gyerekbúcsú. Ezért elhatározták a tanárok, nevelők, hogy június 1-jén, gyermeknapon Erdélyben gyerekbúcsút tartanak és erre készültek-készülnek is 9 héten át. Ruhákat, babákat készítenek, a koronás gyermek Jézus szobor palástját pedig a gyermekek hímezték ki.