Elhalasztanák a konfirmációt, szabadtéri misét és otthoni imádkozást javasolnak az egyházi vezetők

„Mivel a járvány emberről emberre terjed, feladatunk, hogy ne sodorjuk veszélybe embertársainkat és közösségünket” – hangsúlyozta csütörtöki sajtótájékoztatóján Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az egyházkerület koronavírussal kapcsolatos intézkedéseit ismertetve kiemelte, jelenleg nem jelent megoldást a tömeges istentisztelet, az imádság viszont annál inkább, így arra kéri híveit, igyekezzenek otthoni környezetben, a nagy tömegeket elkerülve megtartani imaalkalmaikat, a presbitériumoknak pedig azt javasolja, halasszák más időpontokra a közelgő konfirmációt és a húsvéti úrvacsoraosztást.

Meg kell próbálni elkerülni a fertőzés lehetőségét – hívta fel a figyelmet Kató Béla református püspök. A katekézis is azt tanítja híveinek, hogy a beteg ember és a fertőző betegségben szenvedő tartózkodjon a közösségi alkalmaktól, beleértve az úrvacsoravételt is – magyarázta álláspontjukat, kiemelve, hogy a hatóságok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy hatalmi úton csökkentsék a fertőzés lehetőségét, így a református egyház sem vonhatja ki magát a karhatalom előírásai alól.

Ennélfogva az egyházkerület ajánlásokat fogalmazott meg híveinek arra vonatkozóan, hogy miként tartsák istentiszteleteiket, úrvacsorájukat, hogyan járjanak el a közösségi alkalmak és a temetések, keresztelők, esetleges esküvők idején. Mivel a hatóságok betiltották a tanítást az iskolákban, a lelki vezetők sem hívhatnak össze gyermekeket, hogy a közelgő konfirmációra felkészítsék őket. A konfirmáció a legnépesebb az ünnepi alkalmak közül, hiszen közeli és távoli rokonok is ellátogatnak erre az eseményre, ezért arra kérik a gyülekezeteket, ha tehetik, virágvasárnap helyett halasszák pünkösdvasárnapra ezt az ünnepi alkalmat.

Az egyházi vezetők ugyanis abban bíznak, addigra talán pozitívan változik a jelenlegi rendkívüli vírushelyzet. Megtudtuk, annak érdekében, hogy a hívek lelki gondozása is fennmaradjon, a rendkívüli helyzet alatt a média segítségét kérik, és rádión keresztül sugározzák, valamint televízióban és Facebook-liveban is közvetítenek istentiszteleteket.

Kató Béla református püspök az úrvacsoraosztásról elmondta, ha a helyi közösségek vallási vezetői úgy ítélik meg, hogy a húsvéti úrvacsoraosztás veszélyt jelenthet a gyülekezetre, elhalaszthatják azt, és korlátozhatják csupán az istentiszteletre az ünnepet. Ha az otthon tartózkodó mégis szeretne úrvacsorában részesülni, kérheti, hogy otthonában kaphassa meg azt. Hozzátette, a megelőzés érdekében a püspökök is elhalasztják tavaszi vizitációjukat, valamint a május 23-24. közötti marosvásárhelyi egységnapi rendezvényt is. Arról is beszámolt, hogy az úrvacsoraosztást megoldhatják külön poharakkal is, de akkor sem történik semmi, ha ezek az alkalmak a járvány idején elmaradnak.

A püspök kiemelte, az egyházkerületek dönthetnek arról, hogy milyen formában akarják megtartani az istentiszteleteket, de figyelembe kell venniük a hatósági rendeleteket. Különböző alternatívák léteznek az istentisztelet megtartására: szabadtéri alkalmak, házankénti, családi imádkozások, valamint kisebb közösségi alkalmak is rendelkezésükre állnak. „Nem a kisközösségek egyszeri istentiszteletei jelentenek gondot, hanem a városok összejövetelei, hiszen ott egy-egy imaalkalom során több százan gyűlnek össze” – hívta fel a figyelmet. Arra is rávilágított, hogy ebben az esetben a templomokban a folyamatos fertőtlenítés és szellőztetés segítheti a járvány terjedésének megelőzését.

Az Erdélyi Református Egyházkerület vezetői nyomatékosították, „a vészhelyzetben” közös imádságra hívják híveiket, és arra buzdítják őket, imádkozzanak a tudósokért, az orvosokért, a betegápolókért, a szolgálatban lévőkért, az orvosságért, egymásért, karanténba helyezett vagy fertőzött társaikért egyaránt.

Katolikus egyház: a nagyböjti időszak váratlan hangsúlyt kapott

A Romániai Püspöki Konferencia sajtóközleménye szerint a koronavírus terjedésének következtében a nagyböjti időszak váratlan hangsúlyt kapott, hiszen az élet törékenységével szembesíti a társadalmat, és felhívja a figyelmet a nagyfokú felelősségvállalásra, együttérzésre.

A járvány terjedésének megfékezése érdekében a katolikus egyház arra kéri híveit, tartsák tiszteletben a hatósági döntést, kerüljék a zárt tereket, mellőzzék a maximális résztvevőszámot a szentmisék alkalmain, és lehetőleg több, szabadtéren bemutatott misealkalmat tartsanak. Azon hívek számára, akik személyesen nem vehetnek részt a misealkalmakon, a bukaresti Szent József székesegyházból próbálnak római katolikus miseközvetítéseket biztosítani, hiszen a TVR+ és a YouTube is lehetővé teszi ezt, a Mária Rádió pedig mindamellett, hogy miséket sugároz, közösségi imaalkalmakra invitálja a híveket.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a plébániák ragadják meg a kommunikációs eszközök nyújtotta lehetőségeket, és szóljanak híveikhez a különböző csatornákon keresztül. A papok, a szerzetesi közösségek és a szociális-karitatív tevékenységet folytató egyesületek a továbbiakban is segítsék a rászorulókat, álljanak a betegek mellé, és fordítsanak különös figyelmet az idősekre, egyedülállókra, valamint azokra, akik nem hagyhatják el otthonaikat – kéri a püspökség.

Papjaikat arra ösztönzik, ebben az időszakban ne utazzanak, hiszen folyamatos felkészültséget és jelenlétet igényel a rendkívüli időszak, a szentségek kiszolgáltatása pedig továbbra is fontos feladatuk, ahogyan az is, hogy figyelmeztessék híveiket a gyakori helyszíni és kézfertőtlenítésre. Ennek érdekében tegyék lehetővé, hogy a papok, sekrestyések és ministránsok minden alkalommal fertőtleníthessék kezeiket a sekrestyékben, az áldoztató papok legyenek elővigyázatosak és figyelmesek, a koncelebráló papok pedig bemártással áldozzanak. A koronavírussal fertőzött helyszínekről hazatérő híveiket arra kérik, kövessék a hatóságok utasításait, vonuljanak vesztegzár alá, és igyekezzenek megbízható forrásokból tájékozódni. Mindemellett arra buzdítanak mindenkit, imáikban hordozzák a fertőzésben szenvedőket és az egészségügyi dolgozókat.

A Magyar Unitárius Egyház is körültekintő

A Magyar Unitárius Egyház Tanácsának Elnöksége közleményben tudatta: aggodalommal tölti el őket a koronavírus-helyzet, ezért híveiket arra kérik, tartsák be az állami hatóságok kötelező rendelkezéseit és az ajánlott óvintézkedéseit egyaránt. Javasolják:

  • betegen vagy fertőzés-gyanús egészségügyi állapotban ne vegyünk részt a vasárnapi istentiszteleteken, az alkalmi szertartásokon és más csoportos összejöveteleken;
  • az istentiszteletek és szertartások keretében, akárcsak más személyes találkozások alkalmával mellőzzük a hagyományos kézfogást;
  • a betegekhez, a fertőzött-gyanús embertársainkhoz és hozzátartozóikhoz viszonyuljunk együttérzéssel és könyörületesen;
  • a külföldről hazatértek iránt és az idegenekkel szemben viseltessünk megértéssel, és ne tekintsük őket feltétlen veszélyforrásnak;
  • az istentiszteleteken történő részvétel tekintetében kötelezően tartsák be a résztvevők 100 fő alatti összlétszámára vonatkozó állami hatósági rendeletet;
  • az istentiszteleti helyszíneken küszöböljék ki a zsúfoltságot, biztosítva a résztvevők közötti kötelező távolság (legalább 2,5 méter) betartását;
  • az istentiszteleti alkalmakra tervezett ünnepségeket és tevékenységeket (műsorok, vasárnapi iskolai tevékenység stb.) függesszék fel;
  • biztosítsák az istentiszteleti helyek fertőtlenítését, valamint a résztvevők kézfertőtlenítésének feltételeit;
  • halasszák későbbi időpontra a hiterősítő imahétre vonatkozó istentiszteletek megtartását;
  • a keresztelési szertartásokat kizárólag rendkívüli indokoltság esetén tartsák meg;
  • halasszák el a konfirmációi ünnepségeket;
  • az esküvői szertartásokat lehetőleg halasszák el;
  • a temetési szertartások esetén fokozottan tartsák be a kötelező és szükséges óvintézkedéseket;
  • az egyházközségi csoportos tevékenységeket (bibliaórák, nőszövetségi és ifjúsági összejövetelek, szeretetvendégségek stb.) függesszék fel.

Intézkedéseket hoz a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház is

„A koronavírus-járvány gyors terjedése arra késztet bennünket, hogy felelősségteljes döntéseket hozzunk közösségünk védelmében” – szögezte le közleményében a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház. Az érvényben levő hivatalos rendelkezések alapján, az alábbi intézkedéseket és javaslatokat fogalmazták meg:

  • A járványügyi helyzet súlyossága miatt felmentik híveiket az úrvacsorázás alól, azaz meghatározatlan időre „úrvacsora böjtöt” hirdetnek meg.
  • Biztosítani kell az istentiszteleti helyek fertőtlenítését, a szolgálatvégzők és hívek kézfertőtlenítését, a terek levegőztetését.
  • Az istentiszteleti és közösségi alkalmakon ki kell küszöbölni a zsúfoltságot, kérjik híveiket, tartsák be egymástól a kötelező távolságot (1,5 méter).
  • Óvjuk idős testvéreinket, ne tegyük ki őket a megfertőződés veszélyének – inkább otthonmaradásra bíztassuk őket, gondoskodva lelkigondozásukról.
  • Igyekszenek biztosítani istentiszteleteik online közvetítését. Kérik, segítsük idős testvéreink hozzáférését az online istentiszteletekhez.
  • A kazuáliákat lehetőség szerint halasszák el későbbi dátumra.
  • A konfirmációt minden gyülekezetben elhalasztják későbbi dátumra.
  • A vallásórákat és a vasárnapi iskolákat a jelenlegi korlátozás miatt, átmenetileg felfüggesztik.
  • Bíztatják lelkészeiket és híveiket, hogy tartsanak kiscsoportos, hétközi könyörgéseket (matutinum, vespera), betartva a higiéniai előírásokat. Nagyböjtben és járvány idején különösen szükség van a közös imádságra. 

Kapcsolódók

Kimaradt?