Dan Tanasă szerint Klaus Johannis nem vonja vissza Kelemen Hunor állami kitüntetését

„Klaus Johannis egyetért Kelemen Hunornak a román nemzeti ünneppel kapcsolatos »felháborító« kijelentéseivel” – ezzel az „exkluzív” bevezetővel közölt cikket a Cotidianul a hírhedten magyarellenes blogger, Dan Tanasă honlapján megjelent írásra alapozva, azt állítva: az államfő nem vonja vissza az RMDSZ elnökétől a Románia Csillaga-kitüntetést.

A magyar szimbólumok és az anyanyelv használata ellen perek tucatjait indító, és azok többségét a vonatkozó törvények és a szavatolt kisebbségi jogok ellenére meg is nyerő Méltóságért Európában Polgári Egyesületet (ADEC) vezető Dan Tanasă kedden a blogján jelentetett meg egy cikket, amiben közli, hogy míg novemberi megkeresésére az Államelnöki Hivatal illetékes osztálya azt a választ adta, hogy „vizsgálat alatt van” Kelemen Hunor kitüntetésének a visszavonása, a legutóbbi érdeklődésére kapott hivatalos válasz alapján „Klaus Johannis nem vonja vissza a kitüntetést”.

A Cotidianul emlékeztet, hogy Kelemen Hunor 2017-ben, a „nagy egyesülés” centenáriuma előtti évben azt nyilatkozta a Szabadság című napilapban, hogy a magyarságnak nincs mit ünnepelnie december elsején (1918-ban azon a napon mondta ki a gyulafehérvári román népgyűlés egyoldalúan Erdély csatlakozását a Román Királysághoz – szerk. megj,), Románia nemzeti ünnepén, és a kölcsönös tisztelet jegyében ezt a románoknak el kellene fogadniuk. Kelemen ugyanakkor aggodalmát is kifejezte, hogy az elmúlt száz év eredménytelenségéről egyes román politikusok nacionalista hangulatkeltéssel fogják elterelni a figyelmet 2018-ban.

 

Az RMDSZ-elnök kijelentésére reagálva a Románia Csillaga Érdemrend birtokosaiból álló tanács a kitüntetés visszavonását javasolta Klaus Johannis államfőnek. A Tanasának küldött, négy pontban összefoglalt válaszban az Államelnöki Hivatal azt közölte, hogy az alkotmány értelmében „az államfő dönt a különböző kitüntetések és tiszteletbeli címek odaítéléséről, illetve visszavonásáról”. Ezekre vonatkozóan az elnök rendeleteket ad ki, amelyek azután lépnek érvénybe, hogy megjelentek a Hivatalos Közlönyben, és azokat „a közvélemény tudomásul veszi”. Tehát ahhoz, hogy Johannis „visszavonja valakinek a kitüntetését/címét, először is egy elnöki rendeletnek kellene születnie” – olvasható a levélben.

Ebből még nem következik, hogy Johannis nem fontolgatja, vagy nem szándékozik megvonni Kelemen Hunortól a Románia Csillaga-kitüntetést, amit még Emil Constantinescu volt államfő adományozott a politikusnak – ezt Dan Tanasă és (immár az ő nyomán a Cotidianul) állítja. Megkerestük Kelemen Hunort, de az RMDSZ elnöke nem kívánta kommentálni az ügyet.

(Nyitókép: Klaus Johannis és Kelemen Hunor | Fotó: presidency.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?