Ciolacu a Pintea-ügyről: az igazságszolgáltatásnak a tárgyalóteremben, nem a televízióban a helye

Kettős mércét alkalmaznak Romániában az alapvető emberi jogok betartása tekintetében – jelentette ki Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kenőpénz elfogadásának gyanúja miatt előzetes letartóztatásban levő Sorina Pintea volt egészségügyi miniszter ügye kapcsán.

„Felháborító, hogy egyesek esetében találnak megoldásokat jogaik betartására, mások esetében nem. Az, amit Sorina Pintea ügyében láthattunk tegnap, alávaló kettős mércéről árulkodik az alapvető emberi jogok betartása tekintetében. Egy szenvedő ember lökdösésének és vonszolásának a kórház lépcsőin semmi köze az igazságszolgáltatáshoz. Igazságot a bírák szolgáltatnak a tárgyalóteremben, nem a televízióban van ennek a helye" – írta Facebook-bejegyzésben Ciolacu.

A PSD ügyvivő elnöke szerint „az emberek életét tönkretevő nyilvános előadásoknak már rég véget kellett volna vetni".

 

„A politika egy dolog, és ezen a téren a PSD világos intézkedéseket hozott. De ki felel majd ezért a nyilvános megaláztatásért, amelynek Sorina Pinteát most alávetik, ha végül felmentik a vádak alól, ahogyan az Ludovic Orbannal is történt?!" – fogalmaz.

Az előzetes letartóztatásban levő volt egészségügyi minisztert előbb hétfőn, majd kedden is bekísérték a rendőrségi fogdából a kórházba. Sorina Pintea egészségi állapotának rosszabbodására hivatkozva kérelmezte ezt.

Pintea 30 napos előzetes letartóztatásáról szombat este döntött a bukaresti törvényszék. A volt egészségügyi minisztert vesztegetés elfogadásával gyanúsítják. Marcel Ciolacu kedd este bejelentette, hogy az ügy miatt felfüggesztették Sorina Pintea PSD-tagságát. Az ügyvivő elnök azt mondta, a párton belül az a politikai döntés született, hogy akit előzetes letartóztatásba helyeznek, vagy megszületik ellene az alapfokú ítélet, annak felfüggesztik párttagságát.

(Nyitókép: Sorinta Pinteát kísérik a kórház folyósóján | Fotó: romaniatv.net)

Kapcsolódók

Kimaradt?