Háromszéken magyar–magyar verseny lesz a helyhatósági választásokon

Megyei tanácselnök-jelöltet, polgármester-jelölteket és teljes tanácsosjelölt-listákat állít Háromszéken az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt által létrehozott Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ)– jelentette be Bálint József.

Az EMNP háromszéki elnöke – a két párt együttműködését koordináló Kovászna megyei testület elnöke – csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: az idei helyhatósági választásokon meg fogják teremteni a választás szabadságának lehetőségét minden olyan településen, ahol a verseny nem veszélyezteti a magyar közösség képviseletét.

„A háromszéki magyaroknak éveken keresztül nem volt megadva a lehetőség a választás szabadságára, idén viszont valószínűsíthető, hogy az RMDSZ mellett az Erdélyi Magyar Szövetség is teljes tanácsosi jelöltlistát, polgármesterjelölteket és megyei tanácselnökjelöltet indít” – mondta Bálint József, aki szerint a jelöltállítás határideje március 9., ezt követően hozzák nyilvánosságra a jelöltjeik neveit.

„Abban bízunk, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség több mint a részek összege. Ehhez arra van szükség, hogy helyileg az emberek szót tudjanak érteni” – tette hozzá Pethő István. A két párt tevékenységét összehangoló háromszéki testület MPP-s tagja szerint a két magyar párt együttműködésében Kovászna megyei szinten nem merültek fel nézeteltérések, ez a települési pártszervezetek együttműködése esetében is így kell történjen. Bár helyenként vannak súrlódások, az érintetteknek félre kell tenniük a személyes sértődéseket, ebben segíti őket a megyei egyeztető testület is – mondta Pethő.

Az Erdélyi Magyar Szövetség sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a Kovászna megyei egyeztető testületben az EMNP részéről Bálint József megyei elnök és Kolcza István tag vesz részt, az MPP-t Csáki Attila megyei elnök és Pethő István tag képviseli. Ők egymás között Bálint Józsefet választották meg a testület elnökének. A testület feladata összehangolni a két párt munkáját és a jelöltállítás folyamatát. Hasonló testületeket minden településen alakítanak, ahol az EMNP-nek és MPP-nek van szervezete.

Bálint József szerint annak kapcsán vannak kérdőjelek, hogy az MPP a legutóbbi helyhatósági választásokon az RMDSZ-el összefogva juttatta jelöltjeit polgármesteri és tanácsosi tisztségbe, közöttük vannak, akik továbbra is az RMDSZ mellett szeretnének tovább tevékenykedni. „Tiszteletben tartjuk a megválasztottak jogát is a választás szabadságához, de aki az EMNP és MPP tagjaként az Erdélyi Magyar Szövetségen kívül keres szövetségest, az legyen következetes” – mondta Bálint József. Hozzátette: a polgármesterek esetében egyszerűbb a helyzet mert indulhatnak függetlenként is, viszont aki tanácsosként pártlistán jutott önkormányzati tisztséghez, annak illendő lenne visszaadni mandátumát.

Pethő István hozzátette: több eset is van Háromszéken, ahol az MPP vagy az EMNP politikusai az RMDSZ-el szeretnének összefogni, ezeket az eseteket elemzik, ám az biztos, hogy „nem lesz kizárósdi”, nem indítanak fegyelmi eljárásokat sem. A háromszéki MPP-s politikus hozzátette: a magyar közösség érdekében való együttműködésnek az RMDSZ-el majd a választások után, az önkormányzati munka során kell megvalósulnia.

Kapcsolódók

Kimaradt?