Victor Ponta lefújta a „mini-népszámlálást”
Lefújta a „mini-népszámlálást” a kedd kormányülésen Victor Ponta. A miniszterelnök azzal indokolta döntését, hogy Traian Băsescu felfüggesztett államfő felhívására nagyon sokan bojkottálnák az adatgyűjtést és ekként a „mini-népszámlálás” nem fedné a valós helyzetet.
„Remélem, hogy sikerül - ha nem sértjük meg ezzel a felfüggesztett államfőt - törölni a választói névjegyzékből Pacepa tábornokot és Elodia Ghinescut" – tette hozzá Ponta.
A kormányfő elmondta, intézményes eszközökkel aktualizálják a választói névjegyzéket. Közölte, az "alkotmánybíróság kérésének megfelelően" a kormány egy memorandumot fogadott el, amely alapján az illetékes minisztériumok összevetik a különböző adatbázisokat, és így aktualizálják a választói névjegyzéket, amelyet elküldenek majd a taláros testülethez.
Ponta szerint például az egészségbiztosító és a nyugdíjpénztár adatbázisát összevetik a választói névjegyzékkel, valamint ellenőrzik, hogy a polgármesterek valóban frissítették-e a névjegyzéket, és megpróbálják kiszűrni azokat a személyeket, akik időközben elhunytak, elvesztették szavazati jogukat, vagy egyéb hasonló, törvény által szabályozott helyzetben találhatók. A közigazgatási minisztérium végzi majd az adatbázisok összevetését - magyarázta Ponta.
Ez az új fejlemény látszólag Traian Băsescu felfüggesztett államfőnek kedvez, ugyanis így a hatóságoknak nem lesz lehetőségük felmérni azt, hogy hány román állampolgár tartózkodik az ország határain kívül. A kormány szándéka korábban az volt, hogy a 2,5-3 millióra becsült román vendégmunkást törölje az állandó választási névjegyzékből.
Traian Băsescu hétfő esti sajtótájékoztatóján azt kérte Victor Ponta kormányfőtől, hogy azonnal továbbítsa a július 29-i referendum előtt összeállított választói listákat az alkotmánybíróságnak. A felfüggesztett államfő szerint a választói listák átadása „pár órás munka, felteszed egy kamionba dossziékat és átszállítod az alkotmánybírósághoz". Hozzátette: amint ezt megteszi a kabinet, kérni fogja a talárosokat, hogy hozzák előre a jelenleg augusztus 31-re megadott döntési időpontot.
Băsescu szerint hibát követnek el azok, akik összemossák a helyhatósági és elnökválasztási választásokon való részvételi jogot. Míg az előbbi esetében valóban lakhelyhez kötött a részvétel, addig az elnök megválasztásakor illetve leváltásakor szükségtelen a lakhely pontos ismerete, a szavazati joggal rendelkező román állampolgárok bárhol a világon szavazhatnak. „Felszólítom Victor Ponta kormányfőt, olvastassa el a törvényeket a minisztereivel mielőtt nyilatkoznának, mert nevetségessé teszik magukat" – fogalmazott Traian Băsescu.
Mint korábban írtuk, az alkotmánybíróság sem támogatta a szavazati joggal rendelkező román állampolgárok újraszámolását. A taláros testület átiratban hívta fel a kormány figyelmét, hogy „csak” azt kérte a hatóságoktól, hogy frissítse az állandó választói névjegyzéket, amely alapján megszervezték a július 29-i népszavazást.
„Tekintettel a sajtóban elterjedt értelmezésekre kötelességünknek érezzük leszögezni, hogy a szavazati joggal rendelkezők listájának frissítését, nem pedig az állandó választói névjegyzék aktualizálását kértük” – áll abban a dokumentumban, amelyet a taláros testület elnöke, Augustin Zegrean küldött meg a Ponta-kabinetnek.