Az előre hozott választásokat szabályozó sürgősségi rendeletet készül elfogadni a kormány

Az előre hozott parlamenti választásokkal kapcsolatos sürgősségi rendeletet készül elfogadni keddi ülésén a kormány. Mindezt „elővigyázatosságból” teszi, mert ha esetleg bizalmatlansági indítvánnyal meg is buktatják a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányát, ügyvivőként már nem hozhat a választójogot érintő intézkedéseket – mondta Ludovic Orban miniszterelnök.

Orban azt mondta, az Állandó Választási Hatósággal (AEP) folytatott egyeztetés nyomán kidolgoztak egy tervezetet, amely az előre hozott választások esetén előálló helyzetet szabályozza, mivel – állítja Orban – jelen pillanatban nincs pontos törvényi keret erre.

„Az alkotmány szerint a parlament feloszlatásától számított 90 napon belül meg kell szervezni az előre hozott választásokat, ezért kiigazításokra van szükség, hogy legyenek konkrét előírások" – magyarázta Orban, hozzátéve, ha esetleg a parlament megszavazza a hétfőn benyújtott bizalmatlansági indítványt, és a kormány megbukik, nem adhat ki sürgősségi rendeleteket és parlamenti eljárással sem lehet már elfogadni az előre hozott választásokkal kapcsolatos intézkedéseket.

A kormányfő leszögezte, továbbra is úgy gondolja, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem tudja összegyűjteni a bizalmatlansági indítvány elfogadásához szükséges kellő számú szavazatot, a kormány azonban minden lehetséges helyzetre fel akar készülni. „Világosan kijelentem: amennyiben meglesz a többség a bizalmatlansági indítvány elfogadásához, és a kormány megbukik, a PNL már egy korábbi döntés alapján nem fogja megszavazni a következő két kormányalakítási kíséreltet, hogy ezáltal kieszközölje az előre hozott választásokat" – fogalmazott Ludovic Orban.

A parlament kázának közös bizottsága keddre tervezett ülését egyébként épp azért halasztották el, mert a PSD a bizalmatlansági indítvány szavazása időpontjának kitűzése előtt meg akarta várni a kormányülés döntéseit. Az együttes házbizottságot egyébként a szociáldemokraták hívták össze, de „elfelejtettek” elmenni, így kvórum hiányában elhalasztották.

(Nyitókép: Ludovic Orban | INQUAM Photos / Octav Ganea)

Kapcsolódók

Kimaradt?