banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Cioloş: a parlamenti választások után egyesülhet az USR és a PLUS

Az idei parlamenti választások után valósítják meg az Igazság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS), valamint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) fúzióját - jelentette ki kedd este Dacian Cioloş, a PLUS elnöke.

Cioloş a román közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a két politikai alakulatnak már van egy közös, hat tagból álló végrehajtó bizottsága, de közös feddhetetlenségi bizottság és közös közpolitikai bizottság is alakult már, tehát „dolgoznak” az USR-PLUS fúzión. A két párt egyesülésének azonban csak az idei parlamenti választások után adnak hivatalos keretet, mert jelenleg a kampányokra kell koncentrálniuk, tette hozzá a PLUS vezetője.

Dan Barna, az USR elnöke realistának nevezte ezt az elképzelést. Szintén a TVR-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, 2020 lesz az USR PLUS szövetség megerősödésének éve, amikor az általa és Dacian Cioloş által vezetett alakulat számottevő politikai erővé válik Romániában.

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?