FRISSÍTVE – A román kultúra napját ment ünnepelni a férfi, aki eltűnt a mikházi rehabilitációs központból

FRISSÍTVE: Egy 62 éves neuropszichiátriai gondozottat keres a rendőrség, aki szerda reggel – miután a nyugdíját megkapta – kikérezkedett az üzletbe, de onnan már nem tért vissza.

A férfi a Mikházi Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ betege, Schmidt Lóránd igazgató jellemzése alapján egy „nem közveszélyes, elmebetegséggel küszködő idősödő ember". A rendőrségi körözés szerint a férfi körülbelül 1,70 méter magas, 95 kilogrammos. A haja fehér, a szeme kék. Eltűnésekor kék nadrágot, világos inget és fekete kabátot viselt.

Kérdésünkre az igazgató elmondta, ilyet még soha nem tett a Mircea Soțan nevezetű gondozott, ugyanis azok közé tartozott, akiket bizalommal engedtek ki a faluba, sőt volt rá eset, hogy a rokonaihoz is hazabocsátották. Jelenleg azonban nem tartózkodik a családjánál, a rokonok is kétségbeesetten várják az eset kimenetelét.

Eltűnését a központban dolgozó ápolók jelentették, akik közül az egyik a Maszolnak azt nyilatkozta, mindig megbíztak a gondozottban, napi szinten kiengedték az üzletbe. „Nem viselkedett zavartan az utóbbi napokban sem, a magaviseletében semmi feltűnő nem volt” – magyarázta aggodalmasan a neve elhallgatását kérő ápoló. Mások arról számoltak be, hogy leginkább attól tartanak, a férfi nem jut időben szálláshoz, és a hideg időben megfagy. Ezért mindenkit arra kérnek, ha látják valahol, jelentsék.

FRISSÍTÉS: Péntekre virradóan rendőri kísérettel került vissza a Mikházi Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központba Soțan Mircea gondozott. Schmidt Lóránd igazgató elmondta: a férfi vonattal utazott Bukarestbe az elmúlt napokban, mert a román kultúra napját szerette volna megünnepelni a fővárosban. Miután körüljárta a várost, visszavonatozott Marosvásárhelyre az egyik testvéréhez.

A testvér értesítette a rendőrséget, akik a férfit előbb a pszichiátriára vitték vizsgálatokra, majd visszakísérték Mikházára. Az igazgató elfogadóan beszélt a történtekről. „Kulturált, sokat olvasott ember, nem csoda, hogy a román kultúra napján ünnepelni akart a maga módján" –  összegezte a történteket.

Kapcsolódók

Kimaradt?