Nagy a káosz az idei próba-képességvizsga és próbaérettségi körül

2020 márciusában tartják meg a nyolcadikosok próba-képességvizsgáját, valamint a tizenkettedikesek próbaérettségijét – döntöttek hétfőn a társadalmi párbeszédért felelős bizottság ülésén. A hetedikesek és tizenegyedikesek más időpontban próbavizsgáznak, ám ennek részleteit még több tekintetben homály fedi.

A román sajtóban megjelent menetrend szerint március 23-án román nyelv és irodalomból, 24-én matematikából, 25-én pedig anyanyelvből próbavizsgáznak a nyolcadikosok.

Az érettségi előtt álló végzősök mácius 23-án román nyelv és irodalomból, 24-én a szaknak megfelelő tantárgyból (matematika vagy történelem), 25-én anyanyelvből, 26-án pedig a szaknak megfelelő választható tantárgyból próbaérettségiznek. Eredmények április 3-án várhatók mind a nyolcadikosok, mind a tizenkettedikesek esetében.

A társadalmi párbeszédért felelős bizottság üléséről beszámoló első sajtóhírek még arról szóltak, hogy a hetedikesek és tizenegyedikesek próbavizsgáját eltörlik, később a minisztérium közleményben pontosított, hogy nem törlik el, hanem később, májusban tartják meg.

A közlemény szerint a hetedikesek azért nem próbavizsgázhatnak a nyolcadikosokkal egyidőben, mert más tanterv szerint tanultak, számukra új tételeket kell kidolgozni. Kitérnek arra is, hogy a 7. és 11. osztályosok próbavizsgáját megyei szinten szervezik, de az egyelőre nem egyértelmű, hogy a tanulók országosan vagy csak megyénként azonos tételeket kapnak, ahogyan az sem, hogy a tizenegyedikesek próbaérettségijének megszervezése csak opcionális-e.

(Címlapi illusztráció forrása: adevarul.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?