Önszerveződés a Vajdaságban: önkéntes magyar fiatalok tisztítják a lefestett helységnévtáblákat

A közelmúltban Székelyföldön elkövetett rongálásokhoz hasonló jelenségek a nagy számban magyarok lakta szerbiai Nyugat-Bácskában is felbukkannak. A Székelyudvarhely és Csíkszereda környéki esetekkel szinte egy időben több, részben magyarok által lakott település tábláján festették le a magyar helységneveket a Vajdaságban. A térség magyar központjának számító Topolyán élő fiatalember, Mengyán Albert a rongálásokról értesülve autóba ült, és bejárta az érintett falvakat, majd önkénteseket szervezett, és eltávolították a festéket a táblákról. Akciójával az önszerveződés fontosságára, a rongálások helytelenségére, a békés egymás mellett élésre és a hasonló esetek jelzésének a fontosságára hívta fel a figyelmet elsősorban.

Mengyán Albert, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Ifjúsági Fórumának tagja január 11-i Facebook-bejegyzésében fejezte ki aggodalmát és felháborodását amiatt, hogy több lakóhelyéhez közeli település helységnévtábláján festékszóróval fújták le a magyar elnevezéseket. Amint értesült a történtekről, autóba ült, hogy mielőbb dokumentálja a rongálásokat. Az ekkor készült vidófelvételt rövidesen több ezren nézték meg a világhálón.

A vandál cselekedetek felfedezésének másnapján néhány lelkes fiatallal körbejárták az érintett településeket, és lemosták a magyar nevekről a festéket. Akciójuk nagy sajtónyilvánosságot kapott, számos érintett megszólalt az ügyben, amelyről beszámolt a regionális Pannon Televízió és az M1 magyarországi hírcsatorna is.

Mengyán Albert a Maszol érdeklődésére elmondta: a táblák megtisztításával elsősorban a figyelemfelkeltés volt a céljuk, illetve szerették volna bebizonyítani, hogy a „a délvidéki magyarságban van élni akarás”. „Sajnos a környéken nem ritkák a hasonló esetek, amelyekről a többségi szerb lakosság egy része is elítélően nyilatkozik” – mondta a fiatalember, aki sajnálatosnak nevezte, hogy a helyi lakosság egyáltalán nem jelezte a rongálásokat a hatóságoknak. Mengyán Albert szeretné elérni, hogy a jövőben minden hasonló eset nyilvánosságot kapjon és a hatóságok is megtegyék a megfelelő intézkedéseket.

Az érintett települések – Sári, Nemesmilitics, Őrszállás, Kerény - egyébként túlnyomórészt szerbek által lakottak, kevés számú magyar lakossággal rendelkeznek, a községi besorolás alapján kerülhettek magyar feliratok is a helységnévtáblákra a szerbiai közigazgatási törvény értelmében – tudtuk meg. Mengyán Albert elmondta: az esetet követően több helyről is kapott jelzéseket hasonló jelenségekről, többen kérték a segítségét rongálásokkal kapcsolatosan. „Úgy gondolom, nem kell másoktól várni a megoldást. Éppen azt szerettük volna bebizonyítani az akciónkkal, hogy sok esetben segít az önálló szerveződés és a tettrekészség” – mondta a fiatalember.

A Pannon RTV beszámolója az esetről:

 

Kapcsolódók

Kimaradt?