Több mint 200 millió euróért vásárol teherautókat a hadsereg

A tavalyi év utolsó napján 942 katonai teherautó beszerzéséről írt alá szerződést 216 millió euró értékben a védelmi minisztérium az olasz Iveco Defence Vehicle SPA-val - közölték szerdán a szerződő felek.

A védelmi tárca közleménye szerint a szerződés négy évre szól, és a beszállítónak Romániában kell a járműveket előállítania. Az ellentételezési (offset) feltételek szerint a gyártás, összeszerelés és karbantartás romániai honosítása révén az Ivecónak a szerződés értéke legalább 80 százalékát kell majd visszaforgatnia a román védelmi ipar fejlesztésébe.

A mostani szerződés egy nagyobb, 2900 katonai teherautó beszerzését célzó keretmegállapodás része, amelyet a 2018 júliusában kiírt közbeszerzés alapján kötött az Ivecóval a román védelmi tárca.

Az olasz cég szerdai közleménye szerint a mostani szerződés az Iveco High Mobility sorozathoz tartozó 4x4, 6x6, 8x8 és 8x8 Prime Mover járművekről szól, amelyek egyharmadát páncélozott vezetőfülkével szerelik fel.

A hadsereg 2015-ben 57, 2017-ben pedig 173 katonai teherautót vásárolt már az Ivecótól.

A legfelsőbb védelmi tanács 2017 augusztusában hagyta jóvá a hadsereg felszerelésének tízéves fejlesztési tervét, amelynek értelmében Románia 9,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket. Klaus Johannis államfő kezdeményezésre a parlamenti pártok 2015-ben egyhangúlag kötelezettséget vállaltak arra: bárki is alakítana kormányt a következő évtizedben Bukarestben, a hazai össztermék (GDP) legalább két százalékának megfelelő összeget kell fordítania védelmi kiadásokra.

Kapcsolódók

Kimaradt?