Leomlott Puerto Rico híres tengeri „sziklaablaka” az erős földrengésben

Leomlott a hétfői erős földrengésben Puerto Rico híres tengeri "sziklaablaka", a Punta Ventana.

Az 5,8-as erősségű földmozgás a karibi sziget déli partjainál pusztított helyi idő szerint hétfő hajnalban, áramkimaradást okozott, az épületekben súlyos károk keletkeztek. Szökőár miatt nem adtak ki riasztást – írta a BBC hírportálja kedden.

A földrengés után a közösségi hálóra feltöltött képeken a megrongált házak mellett látható az is, hogy mi maradt a Punta Ventana nevű turistalátványosságból. A tengerbe nyúló, természetes ablakot formáló sziklaképződmény Guayanilla város közelében állt.

A városi önkormányzat sajtósa, Glidden López Facebook-bejegyzésében írta: „A Ventana összeomlott. Mindannyian őrizzük emlékezetünkben". Egy korábbi bejegyzésében arról tudósított, hogy a Ventanát az elmúlt napok kisebb rengései már megrongálták.

Az Egyesült Államok társult államát, a 3,2 millió lakosú Puerto Ricót december 28. óta egy sor földmozgás rázta meg, a legerősebb a hétfői volt az amerikai Földtani Intézet (U.S. Geological Survey) szerint.

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?