A kisebbségek jogainak érvényesülésére is figyel majd az új Kovászna megyei prefektus

Az új Kovászna megyei prefektus kiemelt figyelmet fordít majd a kisebbségek jogainak betartására – közölte a kormánymegbízott hétfői beiktatása alkalmával.

Iulian-Constantin Todor prefektust a Traian Băsescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártja (PMP) javaslatára nevezte ki a nemzeti liberális kormány. Az új prefektus hétfői beiktatásán kifejtette: Kovászna megye multikulturális térség, ezért az állami intézmények meg kell találják a módját a kulturális és spirituális értékek támogatásának és kifejezésének.

„A méltóságnak, egymás tiszteletének és a békés együttélésnek kell érvényesülnie szociális, multietnikus és multikulturális területeken. A többségnek meg kell értenie és tisztelnie kell a kisebbséget, biztosítani kell számukra az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk kifejezéséhez való jogot, az egyenlőség és a nem diszkriminálás elve alapján többi román állampolgárral szemben” – fejtette ki Todor.

Az új háromszéki kormánybegbízott leszögezte: tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a háromszéki önkormányzatok és közintézmények betartsák az ország alkotmányát, törvényeit a kormány határozatait. „Garantálni szeretném a kormányprogram megvalósulását annak érdekében, hogy Kovászna megye gazdaságilag fejlődjön, a lakosság számára biztosítani tudjuk a jólétet és biztonságot” – nyilatkozta.

Az új háromszéki prefektus 59 éves és pénzügyi szakember. Korábban a bodzafordulói adóhivatal vezetője volt, az utóbbi időben pedig az államkincstár sepsiszentgyörgyi kirendeltségének igazgatójaként dolgozott. Iulian-Constantin Todor a 2014-ben a Szociáldemokrata Párt által kinevezett Sebastian Cucut váltotta a prefektusi tisztségben.

Kapcsolódók

Kimaradt?