Felmentő ítélet született a bírák és ügyészek vádhatósága által elsőként indított perben

Felmentő ítéletet hozott hétfőn a legfelsőbb bíróság annak az ügyésznek a perében, akit elsőként állított bíróság elé a bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály (SIIJ). Az ítélet jogerős.

A nagyszebeni bíróság ügyészi osztályán dolgozó Eugen Stoina ellen biológiai mintavétel alóli kibúvás bűntette miatt emeltek vádat tavaly novemberben a SIIJ ügyészei. A legfelsőbb bíróság egyik háromtagú testülete júniusban felmentette a vád alól, az öttagú bírói testület pedig hétfőn kimondott jogerős ítéletében fenntartotta ezt a döntést.

Ez volt a SIIJ első ügye, amelyben vádemelés történt.

Az ügyészek szerint Eugen Stoina 2018 januárjában autójával nem tartotta be a követési távolságot, ezért egy bukaresti útkereszteződésben nekifutott a jelzőlámpánál előtte megálló járműbe. A balesetben másik két autó is érintett volt, az ügyész pedig megsérült, és kórházba szállították. A vádirat szerint az ügyész az orvos jóváhagyása nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt.

A rendőrség később a keresésére indult, végül elérték telefonon és behívták a közlekedési rendészetre, majd vérmintát is vettek tőle, amely kimutatta, hogy alkoholos befolyásoltság alatt vezetett.

Az igazságügyben dolgozók bűncselekményeit kivizsgáló ügyészi osztály létjogosultsága számos politikai vita forrása volt az elmúlt időszakban, a több mint egy hónapja kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) igazságügyi minisztere, Cătălin Predoiu egy belső felmérésre hivatkozva azt állította, hogy a megkérdezett bírák és ügyészek több mint 80 százaléka szerint fel kell számolni. Az ügyosztály megszüntetését a parlamentben fogják kezdeményezni.

Kapcsolódók

Kimaradt?