Medvék is járnak arra – kilométereket gyalogolnak diákok a korondi iskolába

Tél beálltával még jobban megkeseredik az életük azoknak a Békástanyán élő gyerekeknek, akik reggel fél 7-kor indulnak és több kilométert tesznek meg gyalog az erdőn keresztül Korondra, hogy eljuthassanak iskolába. A szülők hiába igényelték, a tanyavilágot elkerüli az iskolabusz és más tömegközlekedés sincs.

A Parajd községhez tartozó Békástelepen, amelyet a vidéken élők csak Békástanyának neveznek, óvoda és alsó tagozat várja a gyerekeket. A negyedik osztály elvégzése után a nebulók a fesősófalvi iskolában folytathatják, oda tartoznak hivatalosan. A szülők azonban inkább a Korondon található Pálpataki Általános Iskolába íratják be a gyermekeiket, ez ugyanis közelebb esik a kicsiny településhez.

Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy hiába igényelték, a Békástelepről bejáró gyerekeket nem viszi iskolabusz, így hosszú kilométereket gyalogolnak minden reggel, hogy Koronda érjenek órakezdésre. Az iskoláig vezető út nem veszélytelen, a problémát jelző szülő arra panaszkodik, hogy olyan erdőn kell keresztülvágniuk a gyerekeknek, ahol medvék is járnak. Olvasónk szerint a problémában érintettek a Korondhoz tartozó Pálpataka és Fenyőkút tanyavilágának családjai is, ahonnan szintén nincs iskolabusz a felső tagozatos diákok számára.

Egy iskolabusz nem tudja ellátni a tanyavilágot

A Maszol megkeresésére Fülöp Erzsébet korondi iskolaigazgató elmondta: valóban létezik ez a probléma, azonban az utóbbi években nem jutott el hozzá hivatalos panasz róla. Az intézményvezető tájékoztatása szerint az iskola, illetve Korond község egy iskolabusszal rendelkezik, az pedig a 10 kilométerre lévő Atyháról szállítja a gyerekeket iskolába minden reggel.

Fülöp Erzsébet szerint néhány évvel ezelőtt valóban volt ilyen jellegű kérés, akkor több gyereket érintett a probléma. A megoldás végül az lett, hogy a diákok egy része a Korondon élő rokonainál töltötte az időt hétközben és csak hétvégén mentek haza. Az is előfordult és előfordul, hogy a gyerekeket valameddig behozzák autóval. Az igazgatónő megjegyezte, a tanyavilágban élő felnőtteket ugyanígy érinti a probléma, hiszen semmilyen tömegközlekedés nem jár ezekre a településekre.

Megkerestük az ügyben a Hargita Megyei Főtanfelügyelőséget is. Demeter Levente főtanfelügyelő a Maszol érdeklődésére elmondta: az iskolabuszok kérdésében mindig az adott település önkormányzata, illetve az adott iskola illetékes.

Korond polgármestere: biztosan találnánk megoldást

Érdeklődésünkre Katona Mihály, Korond polgármestere elmondta, hogy a község egyetlen iskolabusszal rendelkezik, az pedig, amint Fülöp Erzsébet is említette, Atyháról szállítja be a gyerekeket. Ezzel az egy busszal nem megoldható, hogy reggel több irányból is hozzon be tanulókat Korondra. A községvezető is hangsúlyozta, hogy a Békástanyáról bejáró gyerekek valójában Parajdhoz tartoznak.

Ha a szülők mégis Korondra járatják a gyermeküket, akkor nekik kell gondoskodni a beszállításról. Katona Mihály ennek ellenére úgy fogalmazott: nyitottak a probléma megoldására, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy néhány évvel ezelőtt igényeltek ugyan másik iskolabuszt, azonban azt nem hagyták jóvá.

„Megvizsgáljuk az ügyet, leülünk az iskola igazgatónőjével és várjuk a szülőket, hogy keressenek meg személyesen is a problémával. Tudom, mit jelent a téli időszakban elengedni otthonról gyalogosan a gyermekeket. Szívesen segítünk, ha leülnek velünk a szülők és átbeszéljük a helyzetet, biztosan találnánk valamilyen megoldást” – nyilatkozta a polgármester.

Kapcsolódók

Kimaradt?