Minden engedéllyel rendelkezett a több ezer juhot szállító, részben elsüllyedt hajó

Rendelkezett állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági engedéllyel a Queen Hind nevet viselő hajó, amely vasárnap reggel jobb oldalára dőlt és részlegesen elsüllyedt, rakterében 14 600 élő birkával – közölte az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA). A hajó kapitánya ellen bűnvádi eljárás indult.

Az intézmény hétfői közleményében arról tájékoztatott, hogy a juhokat állatorvosi felügyelettel terelték fel november 23-án és 24-én a hajóra, amelynek célállomása Szaúd-Arábia volt. A hajónak a Konstanca megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóságtól volt engedélye élő állatok szállítására még idén márciustól, amikor az összes hatályban lévő, hazai és európai uniós törvény által megkövetelt ellenőrzést elvégezték, írja az Agerpres.

Az élő állatok szállítására vonatkozó szabályzat értelmében az illetékes állatorvosok ellenőrizték az állatokat, a hajót, valamint a kísérő dokumentumokat is, és megállapították, hogy a birkák egészségesek és szállításra alkalmasak, számuk pedig nem haladja meg az előírt mértéket: a hajón 5 011 négyzetméteren 14. 600 fiatal birkát szállítottak, amelyek átlagos súlya 47,46 kg. Ez azt jelenti, hogy 10 százalékkal kevesebb volt a hajón lévő juhok száma, mint a törvény által maximálisan megengedett – közölte az illetékes hatóság. A hajó megfelelő mennyiségű ivóvízzel volt ellátva, biztosított volt a szellőzés és a megfelelő felszerelés.

 

Mint ismert, a Palaui Köztársaság zászlója alatt navigáló Queen Hind 3785 tonnás bruttó hordképességű hajó – amely 14 600 juhot szállított rakterében, legénysége pedig 22 szír állampolgárból állt – veszélyesen megdőlt és félig elsüllyedt, miután elhagyta a rakpartot Midia kikötőjében

A midiai kikötőben állatorvosok várták a kimenekített állatokat, és a katasztrófavédelem két határvédelmi hajóval, valamint civil szervezetek segítségével dolgozik a mentésen. Az életben maradt állatok egészségi állapotát leellenőrzik, majd közúton szállítják őket vissza az eredeti farmra. Eddig 33 juhot sikerült élve kimenekíteni.

Vizsgálják a balesetet

A Román Hajózási Hatóság (ANR) arra készül, hogy kiszabadítsa a zátonyra futott Queen Hind hajót. Az ANR által koordinált akció célja, hogy a hajót ismét szintbe állítsák, és egy operatív rakodóhelyre vontassák, ahol kimenthetők a még élő állatok, illetve elszállíthatók a vízbefúlt birkák tetemei.

Lucian Bode közlekedési miniszter elrendelte hétfőn egy bizottság felállítását, amely kivizsgálja a vasárnapi baleset körülményeit. Laurenţiu Zanfir, az ANR igazgatóhelyettese elmondta: az akciót mihamarabb el kell kezdeni, mert rövidesen erős szélre vonatkozó figyelmeztetés lép életbe. Hozzátette: a balesetért a hajó kapitányát terheli a felelősség, ezért ellene már bűnvádi eljárást kezdeményeztek.

(Címlapfotó forrása: Animals International-Romania/Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?