banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Tanügyminiszter: kizárt, hogy megszüntessék az előkészítő osztályokat

Pillanatnyilag kizárt, hogy megszüntessék az előkészítő osztályokat – jelentette ki csütörtökön egy, a speciális igényű gyerekekkel foglalkozó szakkonferencia megnyitóján Monica Anisie tanügyminiszter. A szaktárca vezetője beszélt az érettségi vizsga esetleges módosításáról és az iskolai óraszámok csökkentéséről is.

A tárcavezető elmondta, nem tudja, honnan röppent fel az a hír, hogy megszüntetné az előkészítő osztályokat, de leszögezte: nem merül fel ennek a lehetősége. Mint emlékeztetett: ő maga is részt vállalt a 2011/1-es tanügyi törvény kidolgozásában, és 2012-ben az akkori tanügyminiszterrel bevezették az előkészítő osztályt, így ő nem fogja ezt eltörölni.

Beszélt arról is, hogy tervei között szerepel az érettségi vizsga rendjének megváltoztatása olyan értelemben, hogy a szakközépiskolák végzősei szaktantárgyat választhassanak a vizsga utolsó próbájának. Javaslata nem az idei érettségire vonatkozik. Javításra szorulna a képességvizsga is, de – mint mondta – év közben semmilyen változtatást nem lehet eszközölni.

Kifejtette: szükségesnek tartaná, hogy a tanórák utáni délutáni oktatást minden iskolába bevezessék, és ezt összehangolják az iskolai étkeztetési programmal. Elmondta azt is, hogy egyelőre nem lehet óraszámcsökkentésről beszélni, erre csak a kerettanterv kiigazítása után kerülhet sor.  

(Címlapfotó forrása: digi24.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?