Végzetes temesvári rovarirtás: ismét evakuálták az egyik tömbházat

Másodszor is evakuálták azt a tömbházat Temesváron, amely annak a szomszédságában áll, amelyben három személy meghalt egy kártevőirtásból keletkezett tragédia nyomán, és amelyről kiderült, hogy abban is ugyanaz a cég végezte a rovarirtást. A nyomozást védelmi minisztérium különleges egysége segíti.

Szerda este ismét kilakoltatták a családokat abból az épületből, amelyben szerencsére nem történt tragédia, de mint kiderült, ugyanaz a vállalkozó végzett benne rovarirtást, amelyik a szomszédos épületben gondatlanságból két kisgyerek és az egyikük anyja halálát okozta.

Miután nem mértek magas koncentrációjú mérgező anyagot az épületben szerda reggel a lakókat visszaengedték, de aztán a katasztrófavédelem ismét elrendelte az evakuálást, hogy a védelmi minisztérium különleges mobil egysége is vizsgálatokat végezhessen.

A szakemberek „csúcstechnológiájú felszereléssel” mérik be a különféle szerves és szervetlen vegyületekből hátramaradt foszfor koncentrációját, és ellenőrzik az eddig elvégzett fertőtlenítési műveleteket. A segítségért a rendőrség fordult a védelmi minisztériumhoz – olvasható a tárca közleményében.

Több mint negyvenen kórházban

Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint összesen 44 személyt ápolnak kórházban az eset következményeként: kilenc személyt a Pius Brînzeu Megyei Sürgősségi Kórházban, hármat a temesvári városi kórházban és 32 gyermeket a Louis Ţurcanu Gyerekkórházban.

Kedd este harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték Buţă Ioan Sorint, annak a kártevőirtó cégnek a tulajdonosát, amely a temesvári Mioriţei utcai tragédiát előidézte – nyilatkozták rendőrségi források. A kihallgatását követően a rendőrök a hétfőről keddre virradó éjszaka őrizetbe vették a férfit gondatlanságból elkövetett emberölés és toxikus anyagokkal vagy termékekkel való kereskedés gyanújával.

Az ügyészek szerint a cég egy Delicia–GASTOXIN nevű kártevőirtószert használt, amely alumínium-foszfidot tartalmaz. Ez egy rendkívül mérgező anyag, belélegzés esetén fatális lehet, használatához speciális engedély szükséges.

Kapcsolódók

Kimaradt?