Afrikai sertéspestis: sorozatban pusztulnak a vaddisznók Háromszéken

Újabb vaddisznótetemekre bukkantak Háromszéken, ahol vészesen terjed az afrikai sertéspestisvírus (ASP) – mondta Sikó Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője.

A szakember emlékeztetett, hogy először október 24-én négy elhullott vaddisznó esetében mutatták ki a betegség jelenlétét a bardoci és magyarhermányi vadászterületeken. Azóta viszont a térségben további 16 elhullott vaddisznót találtak, de 13 tetem esetében nem tudtak labormintát venni, mert a disznókat vagy széttépték a vadak, vagy bomlásnak indultak a tetemek.

Ezeket a maradványokat eltemették, három mintát pedig laboratóriumokban elemeznek. Mint arról beszámoltunk a hatóságok elrendelték Erdővidék térségében a vaddisznóállomány és a ragadozó állatok kilövését.

Kovászna megyében idén 359 házisertéstől vettek mintát, és hét esetben igazolódott be, hogy afrikai sertéspestisvírussal fertőzöttek. Tavasszal a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedben és Sepsikőröspatakon azonosítottak sertéspestisgócpontot, ősszel pedig Nagyajtán egy mangalicafarmon jelent meg a betegség. A háromszéki vadászok által idén elejtett 1166 és 21 elhullott vaddisznóból vettek mintát, ebből négy bizonyult pozitívnak.

A háromszéki főállatorvos felhívja a figyelmet, hogy a kór miatt az egész országra kiterjesztették az élő sertés, a hús és húskészítmények szállításának tilalmát. Ez azonban a gyakorlatban nem jelenti azt, hogy az üzletek polcait nem lehet feltölteni húsárúval. A háromszéki főállatorvos magyarázata szerint a korlátozás arra vonatkozik, hogy az afrikai ASP-fertőzés által érintett megyékből nem lehet szállítani a fertőzés által nem érintett térségekbe, viszont jelenleg az országban csak Suceava megye nem érintett, így a többi megye között megvalósulhat a hús és húskészítmények szállítása.

Sikó Barabási Sándor szerint fokozzák az ellenőrzéseket, mivel közeledik a disznóvágás szezonja: a közutakon próbálják visszaszorítani a törvénytelen szállítást és kereskedelmet, emellett nagy hangsúlyt fektetnek a háziállatok nyilvántartásba vételére, a trichinózis-vizsgálatokra, az elhullott és megbetegedett vaddisznók felkutatására. Az esztenákon és a szabadban pedig tilos sertést tartani.

Kapcsolódók

Kimaradt?